Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - SZEMLE - Szőts Zoltán: Pfeiffer János: Egyházaskozár története
után feltűnik három jól elhelyezett bizalmas stílusárnyalatú szó („hajigálni”, „pláne”, „stimmel”) - ismét a bizalomba vonás eszközeként. Ha ezek mellé odahelyezzük az ilyen választékos kifejezéseket, mint „imhol” vagy „iringálnak”, ha felfigyelünk máshelyütt a versekre emlékeztető zeneiségre („Fölhulló hópelyhek közt fölcsöpögő könnyek fátyolán át...”), ha felfedezzük két mondat között a groteszk vágást („Keressünk most már egy vidámabb látványt. Imhol egy temetés!”), akkor ebben a szövegben együtt látható mindaz, amit Tandori Dezső állapít meg az egypercesekről szólva: „Ide-oda hullámzik ez a próza... Mennyi kis stílusvillanás, hány réteg egészen kis helyen.” Szólni kell még a műfaj talán legtöbbet emlegetett sajátosságáról, a sűrített formáról. A terjedelmi redukció hosszas és tudatos kísérletezések eredménye Örkény prózájában. így vall erről az író: „A tartalom nemcsak a formáját teremti meg, hanem a terjedelmét is. Én tehát nem csinálok egyebet, mint hogy nyolcsoros témáimat nem írom meg hatvan oldalon, hanem nyolc sorban.” „Úgy fogalmazok, ahogyan sürgönyt fogalmaznék, s a többit az olvasóra bízom: egészítse ki saját emlékeivel és élményanyagával.” A tömörség szükségszerűen együttműködésre készteti a befogadót: „Matematikai egyenletek, az egyik oldalon a közlés minimuma, az író részéről, a másikon a képzelet maximuma, az olvasó részéről.” De mint tudjuk, a „szög” nélkül ez a közös alkotás természetesen nem megy... Az egypercesek annak a kornak a jellegzetes termékei, amelyben megszülettek. Ötvözetei a hatvanas évek világirodalmi törekvéseinek és az akkori - korlátok közt kibontakozó - hazai kritikai szellemnek. Időtállóvá az teszi e műveket, hogy többségükben az emberi esendőség és gyarlóság ma is továbbélő jelenségeire ismerünk. Életünk automatizmusa, prózaisága, az egymást nem értés vagy félreértés, a dolgok evidenciájának elvesztése, a hamis tudatok veszedelmes terjedése, kártékony beidegződéseink, történelmileg örökölt torz gondolkodási és magatartási mintáink, a kiszolgáltatottság érzete vagy éppen az emberi nagyságba vetett hitünk dilemmái továbbra is velünk vannak. - És a világ abszurditásának kínzó érzete sem szűnt meg. Most már nagyjából láthatjuk, mi vár ránk, talán fel vagyunk készülve az egypercesek olvasására. Meglepetés persze még mindig érhet bennünket, hiszen valóban sokszínű ez a műfaj. A sok meghökkentő, tréfás, talá9
