Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Kupa László: Tisza Kálmán
Kupa László ■ Tisza Kálmán 57 együttes értekezletet tart, majd 1875 márciusában kimondják a fúziót. A pártfúzió ha ideiglenesen is - jótékony hatással volt a választási küzdelmekre. A még ebben az évben kiírt választások ugyanis simán és visszaélések nélkül zajlottak, melynek eredményeként a Szabadelvű Párt fölényes többséget szerzett. A király pedig október 20-án azt a Tisza Kálmánt nevezte ki miniszterelnökké, aki bámulatraméltó politikai manőverezések révén, szívós kompromisszum készség segítségével a pártfúzióban testet öltő „belső” kiegyezéses folyamat egyik főszereplője volt. Tisza miniszterelnöki expozéjában hitet tett a kiegyezés megszilárdítása mellett. Céljai megvalósításának elengedhetetlen feltétele volt a szilárd politikai támogatás megteremtése. A fúziót követően azonnal ugyan nem sikerült megállítania a Szabadelvű Párt erodálását, mivel különböző csoportosulások váltak ki belőle, azonban hamarosan sor került a párt újjászervezésére. Ez a folyamat elsősorban a Szabadelvű Párt „balközépesítésével” ment végbe. Ez azt jelentette, hogy a különböző, nem utolsósorban meghatározó fontosságú, pozíciókba Tisza saját híveit, a korábbi balközép képviselőit ültette. A párt elnöke pl. az a Móricz Pál lett, aki Tisza feltétlen hívének számított. További fontos eleme volt ennek a stratégiának a vidéki köznemesség, a táblabírák bevezetése a politikai életbe. Ez a réteg többnyire műveltségben, szakmai felkészültségben, politikai tapasztalatokban, a széleslátókörűséget tekintve és nem utolsósorban vagyona nagyságát illetően alulmaradt a kiegyezés létrejöttében aktív szerepet vállaló hazai politikus garnitúrával szemben. Erre a rétegre támaszkodva, közéleti és anyagi aspirációikra alapozva építette ki Tisza Kálmán a maga uralmi rendszerét. A politikai értelemben véve a „semmiből kiemelkedő senkiket” engedte - ahogy a korabeliek mondták - „a húsosfazék közelébe” nekik juttatott vármegyei hivatalt, képviselői mandátumot, jól jövedelmező szinekúrákat az állam kezében lévő vállalatoknál, sőt majd a későbbiekben a magas szakmai színvonalon tevékenykedő minisztériumi hivatalnoki kar soraiba is bekerülnek. Cserébe a személy szerint puritán életvezetésű miniszterelnök feltétlen engedelmességet várt híveitől. Aggályoskodást, pláne ellentmondást nem tűrt meg tőlük. A kegyvesztetté váláshoz elegendőnek bizonyult egy kevéske elbizonytalanodás is. ígéretei teljesítésében azonban ő sem bizonytalankodott: szótárában már a „talán” is biztos megvalósulást jelentett. Személyes uralmi rendszerének kiépültével teljhatalmú vezére lett pártjának, nemhiába nevezték generálisnak. Katonái pedig, a mamelukok lesték az alkalmat, hogy hogyan férkőzhetnek közelébe, de még inkább kegyébe, egy-egy klubbéli tarokkpartija vagy a parlamenti folyosói diskurzusai alkalmával. Híveinek hűsége legjobban a parlamenti szavazások alkalmával volt lemérhető. Bármely kérdés is volt napirenden, bármilyen hozzászólások hangzottak is el, a kormánypárt mamelukjai szavazógépként működtek. A generális személyzeti politikájának a negatívumai nyilvánvalóak. Hozzájárul ez a politika a szakszerűtlenség, a személyeskedő hangvétel, a „garatpolitizálás”, a korrupció, a
