Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám - Bodri Ferenc: "...mint egy görög isten..."
46 Új Dunatáj 1998. december Bodri Ferenc „...MINT EGY GÖRÖG ISTEN...” „Borús nap; de kezd már kiderülni..." - idézi a Babits Mihály munkásságát értékelő első könyvecske szerzője,/«Mrz Géza a sűrűn nyomtatott pályakép zárófejezetének élére egy 1923-ban született vers címét 1928 márciusában - napsütést ígérve és reményteljesen. A hetven év előtti nyár a költő számára valóban teremtő derűt hozott. Ötödfél évtizedének felénél járt, életszekerét sorsa a korábbi kátyús-latyakos, olykor zúzottköves vagy éppen kíméletlenül sziklás kaptatok és meredélyek labirintusából egy lapályosabbnak és egyenletesebbnek tűnő vidék irányába látszik fordítani. Láthatóan „kezdmár derülni” a viharos, majd eléggé borongós esztendők után. A megriadt cigány úgy érezheti, egy szusszanásnyi időre elkerülte végzetét. Szükségtelen sorolni itt az ekkor már lassan másfél évtizede tarajló hajsza hullámzásait, amelyeket aligha csupán a tutaját vesztett Odüsszeusz teremtett maga körül. Inkább a remények ellenében ítélte hányódásra a lázas és lázongó történelem. Egy-egy jelhagyó gödörbe zökkenve olykor majdhogy tengelyét törte, utasát még nagyobb mélységek felé lökve az említett életszekér. Közben növekedtek a magángondok is. Nyomukban a fáradó test egyik első jelzése: a nehezen kihevert ízületi- és szívizomgyulladás 1924/25 fordulója körül. Előtte az ifjú házas fészekrakó dilemmái az esztergomi megtelepedés idején. Az ébren töltött éjszakák: önromboló biztonságkeresés. A „sötétló'erdőn” sokan segítik át nem ritkán kéretlenül, közöttük az esztergomi jóbarátok is. Utóbb a Baumgartenalapítvány váratlan kurátorsága ígér állandóbb biztonságot a magánlét körül. És nyújt is majd később nyugtalan hónapokat és éveket. A botcsinálta „szabadúszó” postásvárása 1928 folyamán véget ért, utóbb már nyugdíjat is kapott. A hivatalosság fagyosszent-távolságtartása érezhetően oldódik a pokoljárt költő körül. Az irodalmi társaságok lármája halkul „a kizárt tag” előtt, már csupán kilincsre zárják a kapuzatot. Feltűnően szaporodnak „a nemzeti költő és szellemi irányító” könyvei és műveinek idegen nyelvű fordításai: a kortársi magyar elbeszélőket, majd a költőket bemutató francia antológiákban a Babits-művek vezető helyen (Párizs, 1927). A sokfelől tapasztalt érdeklődés és sugárzás növelik szellemi biztonságát, további erőt adnak igényes választásaihoz. Még a magánélet sztoicizmusa is az öröm lehetőségébe vált váratlanul: 1928. március 12-én „a családba költözik” Ildikó, aki majd szeptember 5-én kapja meg új előnevét.
