Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Grendel Lajos: Alternatív oktatás vagy alternatív politika
Grendel Lajos ■ Alternatív oktatás vagy alternatív politika 21 A választ rá csakis a közelmúlt történelmi és politikai eseményeinek figyelembevételével érdemes keresni. Amint ez köztudott, Szlovákia 1993. január 1-én a teljes függetlenség és állami szuverenitás útjára lépett, s ezzel a szlovák nemzet évszázados álma valósult meg. Bárhogyan ítéljük is meg ezt a történelmi fordulatot, annak a jogossága, hogy egy nemzet államilag is konstituálódni szeretne, nem vitatható. Nem hiszem, hogy a mai Szlovákiában akadna komoly politikai tömörülés, amely kétségbe vonná a szlovák államiság létjogosultságát, és megkísérelné visszaforgatni a történelem kerekét. Ugyanakkor abban is bizonyos vagyok, hogy Európa számára nincs alternatívája az integrációnak, s így az állami szuverenitás bizonyos fokú korlátozásának, illetve átmházásának egy kollektív európai testületre. Ám nem mindegy, hogy ebbe a folyamatba valaki önálló állami szubjektumként, vagy provinciaként lép be. Ez nemzetpszichológiai kérdés is, és aki a nemzeti problematika jelentőségét a mai Közép-Európában (sőt egyre inkább a kontinens nyugati felén is) lebecsüli, rossz helyzetelemzőnek bizonyul. Lehet regionális tudatunk (mint a briteknek, a skandinávoknak vagy nekünk, közép-európaiaknak), sőt globalizálódó világunkban Európa-tudatunk is, ám Európában továbbra is - még ha nem is olyan kizárólagos módon, mint századunk első felében - a nemzeti eszme a kulturális identitás legmagasabb formája és közösségi kohéziós ereje. Nem mindegy tehát, hogy egy újonnan létesült európai állam miképpen definiálja magát. Szlovákiában ez meglehetősen ellentmondásos módon történt. A szlovák alkotmány egyszerre próbálja nemzetállamként és polgári demokráciaként meghatározni magát, amelyben minden állampolgár egyenlő a törtvény előtt. Csakhogy Szlovákia nem nemzetállam, ahogy az európai országok többsége sem az. Mivel alkotmányunk államalapítóként csupán szlovák nemzetiségű polgárait nevezi meg, az ebből kimaradókat akarva-akaratlanul másodrendű, s mint az elmúlt három esztendő kormánypolitikája mutatja, a szlovák állam szuverenitását potenciálisan veszélyeztető elemként kezeli. Mondhatják kormánykörökben százszor is, hogy ez nem így van, az ilyen cáfolatot a kormány nemzetiségi politikájának a gyakorlata cáfolja. A Magyar Koalíció egyik parlamenti képviselőjétől hallottam, hogy a jelenlegi kormány egyik befolyásos politikusa a magyar kisebbséggel modus vivendit kereső szlovák képviselőtársának expressis verbis kijelentette: a magyarokkal nem kiegyezni kell, a magyarokat meg kell törni. A nemzetállami koncepció erőltetése és túlhajtása oly mértékben polarizálta a szlovák társadalmat, hogy lehetetlenné tett bármilyen párbeszédet az állampolgárok két tábora között, s az ország EU-s csatlakozási esélyeit a minimálisra csökkentette. A kormány és a mögötte álló politikai érdekcsoportok konfrontációs politikájának egyik céltáblája éppen a magyar kisebbség lett. Nem kívánom felsorolni azokat a diszkriminatív intézkedéseket, amelyek a szlovákiai kisebbségek (elsősorban a magyar kisebbség) jogait csorbították, aki a napi sajtót rendszeresen olvassa,