Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 3. szám - Kalász Márton: Tizedelőcédulák
Kalász Márton • Tizedelőcédulák 11 nyilatkozatai alapján Magyarország valamennyi más népének elismeri.” Nyugat- Magyarország átadását 1921. október 13-án a velencei egyezmény elrendeli, a decemberi soproni népszavazás azonban még dönthet a város hovatartozásáról. Sopron magyar város marad, a Mosonmagyaróvár körüli keleti rész németlakta községei tovább Magyarországhoz tartoznak. A nyugati perem közben, tizenhatezer magyarral, Ausztriához kerül s Burgenland részévé válik. A magyarországi német kisebbség nem csak számában, minőségében is jelentősen csökken, az integráció körüli vitákban a magyar kormány előtt tovább csak tekintélyét veszti. Alfred von Schwartz 1922-ben kiadott „A magyarországi németség jövője” című könyvében olyan aggályát közli, hogy a Magyarországon maradt németek is lélekben inkább Ausztriához tartozónak érzik magukat: „Ha csak halvány reményük lett volna, hogy Magyarország lojális és igazságos nemzetiségi politikát folytat, soha nem jut eszükbe, hogy Ausztriához vagy Németországhoz tartozzanak, még akkor sem, ha ezek az államok bármi hatalmasak vagy virágzók volnának.” Schwartz, aki a decemberi népszavazás körül még lelkes „magyarpártiságával” tűnik ki Sopronban, alighanem Bethlen István miniszterelnök, gróf Apponyi Albert s más vezető magyar politikusok nyilatkozataiban kételkedik. Bethlen a kisebbségi problémák megoldását hirdeti, Apponyi bejelenti, az eddigi nemzetiségi politika tévedés volt s változtatni kell rajta. Schwartz éppen Apponyit aposztrofálja könyvében, „ha olyan szellemi kapacitású féfiúnak, mint amilyen Apponyi, majd ötven évre volt szüksége, hogy tévedését belássa, mennyi időre lesz szüksége az átlagos képességű fő- és alispánnak, szolgabírának és jegyzőnek?” A magyar kormány 1922 februárjában úgy dönt, hogy a nemzetiségi minisztériumot megszünteti, a különféle kisebbségi ügyek gondozására kormánybiztosokat nevez ki. Bleyert és híveit azzal is kihívás várja, hogy a német ügyek kormánybiztosa Bleyer volt államtitkára, Steuer lesz, aki tevékenységében rendszerint szembeszegült miniszterével s nyilvánosság előtt lekezelte. A nemzetiségi minisztérium csöndes leépítésében, végül föloszlatásában pedig tisztes szerepe volt. Az 1868-as nemzetiségi törvény, amelyről Tisza István gróf 1914-ben az országgyűlés tavaszi ülésszakán azt mondja, végrehajtása lehetetlen s amit tartalmaz, tárgytalan, elsősorban rögzíti, hogy Magyarországon csupán egy nemzet van, a magyar. Az ország hivatalos nyelve a magyar, a nemzet más nyelven beszélő részei, tehát a nemzetiségek, gyakorolhatják az anyanyelvűk használatára és kultúrájuk ápolására szóló jogukat. Még ugyanabban az évben népiskolai törvény biztosítja, hogy minden gyermek saját anyanyelvén tanulhasson. Egy évtizedre rá ez olyanképp módosul, hogy a magyar nyelv a nemzetiségi iskolákban is kötelező. Egy 1883-as törvény a nem magyar felsőbb iskolákban, a mosonmagyaróvári németnyelvű mezőgazdasági akadémián is, kötelezővé teszi a magyar nyelvet és irodalmat. 1891-től az óvodákban a foglalkozás nyelve mindenütt előírásszerűén ma
