Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - Buda Attila: A kis lord és a dedikációk
14 Új Dunatáj 1998. március Ezek a sorok több szempontból is figyelemre méltóak. Először is azért, mert közismert, hogy Babits Mihálynak nem volt zavartalan a viszonya anyjával, aki mindhárom gyermeke lelkére és életére a maga rendszertelen, túlzó és mértéktelenül önző módján rátelepedett. Ezt tudjuk Babits Mihály vallomásából15, de ezt mutatja anya és fia korrespondenciája is. A fennmaradt levelekben ugyanis a gyermekkortól egészen a halálig a megszólítás, ha van, az igencsak hivatalos „Kedves Anyám!”, s a hangvétel az egy-két méltatlankodó és védekező levélen kívül, hűvösen távolságtartó. így volt ez már az apa halálát követő évben is16. A tragikus év karácsonyán azonban a gimnazista fiú hazautazott Szekszárdra, s az ünnepeket az apa nélküli család együtt töltötte a Nennével és Ujfalusyékkal. Jézus születésének évfordulója, a pécsi magányból való kiszakadás, az iskolai kötöttségek ideiglenes szünetelése, a korához képest egyszerre érett, de iskolatársaihoz viszonyítva - velük szemben a kultúra védettsége miatt - éretlen kamasz találkozása gyermekkori emlékeivel és környezetével nyilván különleges hangulatot idéztek fel benne. A külvilági ingerek kategorikus imperatívuszai előhívták Cedriket, a kis lordot, s Babits Mihály a gáláns úriember szívével és nosztalgiájával írta ajánlását, életében először és utoljára szólítva anyját „kedves anyuskám”-nak, s említve halott apját „édes apámnak”. Családon belül egyébként a ritkán használt kedveskedő megszólítás az „anyi” és „api” volt, a kívülállók előtti említésben pedig csupán az „anyám” és „apám” megnevezésekkel élt. Apja ugyan soha nem szólította meg a fennmaradt dokumentumokban feleségét a fia által leírt formulával, Kelemen Auróra viszont váltakozva használta megszólításait, s nyilván a gyerekek előtt is így beszélt apjukról; s Babits Mihály csupán a „kedves Apuskám” titulust aktualizálta erre az alkalomra. A dedikáció megszólítása, a gyakorlottól és megszokottól való eltérés mintegy megemelik a textust és ünnepélyessé teszik magukat a szavakat. De ez a néhány sor rejti az elárvult kiskamasz mélyebb üzenetét is: a szeretethiányt, a szeretetvágyat, s a tépelődést, hogy vajon anyja felfogja-e, miről van szó... 1931-ben Kazinczy Ferenc halálának századik évfordulóján Budapest székesfőváros törvényhatósága a nagy irodalomszervezőről elnevezett érem alapítását határozta el. Nem az első kezdeményezés volt ez ebben az időben alakjának felidézésére a főváros részéről, hiszen már 1929-ben szépen kiállított kötettel emlékeztek meg Kazinczy száz évvel korábbi, pest-budai látogatásáról17. Az elhatározást követően az alapítólevél a következő évben készült el. Eszerint a díjakat három kategóriában osztották ki: a magyar szépirodalom, a magyar irodalomtörténet vagy nyelvészet és a magyar történettudomány egy-egy képviselőjét jutalmazva. Az alapítás évében mindhárom kategóriában, azután pedig évente egyszer szándékoztak a fenti sorrendben egy-egy jelöltnek érmet adományozni. A választás objektivitására kettős szűrőt vettek igénybe: egyfelől ajánló pályázat benyújtására volt szükség,
