Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 2. szám - Szigeti Lajos Sándor: "Iszonyú mindegyik angyal"(?)

26 Új Dunatáj 1998. június mesztenék, / bekényszerítenék egy halott gépezetbe...” Tóth László pedig Ötödik emelet című 1985-ben Pozsonyban megjelent kötetében fogalmaz így: „Egy részben vagyok ember, egy részben állat és egy részben Isten, / magamat aligha segíthetem, ha nincs, aki megsegítsen.” (Örkény István mint Vergilius vezeti a költőt). Hasonló me­goldásokkal találkozhatunk Tornai József A szerelem szürrealizmusa című köteté­ben. A kötetcímadó versben mind az évszázados dilemma, mind pedig a szerelem varázsa megszólal, mégpedig úgy, hogy egy látszólag antipoétikus, valójában szür­reálisán lírai meghatározását adja a költő a címnek: „De néha, / mikor olyan iker­társra / találtam, mint te, aki ugyanúgy / nem tudtad, milyen parázs-fogú démonok / áldozata, / újra megjelent fölöttem / isten nevető, maszkos arca, / és mi, nem mi: te, / nem te: Én-Te / egyetlen égő oroszlánná változva / lángoltunk föl a sárga homok­ból / az égre. / Ez a szerelem szürrealizmusa.” Baka István verseiben az induláskor azonban eleinte továbbra is csak rekvizi­­tumként, egy sajátos világ részeként formálódik meg, legelső költői megjelenésé­hez hasonlóan. így az Ady Endre emlékének szentelt Háborús téli éjszakában is, ahol megelevenedik a legenda: egyes szám első személyben idézve fel a lidérces éjt, amelyen tűzbe vettetik az evangélium, olyan tűzbe, amelynek minden a martaléka lesz: „Különös éjszaka ez, be különösen / pislákol asztalomon a gyertya, átsüt a gyertyalángon / a börtönőr szeme: / Istené. Egek benne, / és égnek a könyvlapok, lobognak / bibliám lapjai, / lángolnak angyalszárnyak, égnek a sorok, mint / mág­lyán a holtak - égett toll szagát, / égő zsír bűzét érzem én, / érzem már holtomig.” A Megtalált versek című, a gyűjteményes kötethez később illesztett, korábban kötet­ben meg nem jelent versek közt találjuk a Most címűt, amely a Baka-lírától elütő túlzott direktségével nem nyújt a verskörnyezethez hasonló erőteljes benyomást; de ez az első, amelyben közvetlenül is megjeleníti a költő a segíteni szándékozó an­gyalt, aki itt is nő, s akinek segítségét azonban nem fogadja el a lírai én, kiszolgáltat­va magát továbbra is inkább a sátánnak, aki azzal a legkegyetlenebb, hogy még csak terve sincs: „akkor valaki átölel, megcsókol, el akar vezetni innen. De akárha csiga mászta volna meg a számat, irtózom, és bár látom szárnyait, amint megcsap a tollak avas zsírszaga, elundorodom, holott az Angyal jött el értem. S az öregasszonyok összevihognak, előttem ürítenek: varjú lesz minden ürülékcsomó. Nyitnám a szám, s egyszerre kívülről látom magam: fogaim sírkövek, a nyelvem kushadó eb, dögszagú. És megvirrad, Krisztus keze a hajnal, vérzik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom