Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 2. szám - Szigeti Lajos Sándor: "Iszonyú mindegyik angyal"(?)
Szigeti Lajos Sándor • „Iszonyú mindegyik angyal”(?) 27 Emelj föl engem! - mire kimondom, nem látom őt, megindulok a fény ürességében megyek - nincsen Isten, nincs bennem szeretet senki iránt, csak a Sátán van, aki gyűlöl engem, de nincsen terve vélem - hagy szorongani, hagy élni, zabálni, szeretkezni, pénzt keresni, hazudni - rám hagy mindent, mintha haladékot adna mire?” Mindezzel szembesíthető lenne az a megközelítéssor, ahogy az angyal képzetével gyakran élő Radnóti Miklós gondolkodik. A Decemberben a halálhoz kapcsolódik: előbb - a középső kettétört hexameterben - „Éjjel a hó esik és / angyal suhog át a sötéten”, majd az ezt követő zárórészben, mintha csak értelmezné az előzőt, a kettétört pentameterekben így szól: „Nesztelenül közelít, / mély havon át a halál.” Meglepő, hogy - mivel a Naptár ciklus December című verséről van szó, az angyal megjelentetheti a tudatunkban a karácsony, a karácsonyi angyal fogalmát is, amelyhez a legkevésbé sem áll közel a halál tudata, mégis - halálképzetet hordoz. De, egyébként is megállapítható, hogy a Radnóti-életmű egészében nincs olyan konstans érték, mely egyértelműen köthető az angyal képzetéhez, gondoljunk a Sem emlék, sem varázslat soraira: „és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van; / mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.” Itt a vers első részében vallásos kategória az angyal, a másodikban a föllépő alázat és a bosszú feladása, de szinte szervesen köthető ide egy másik mű, mégpedig A félelmetes angyal, amelyben ugyanazok a képzetek köszönnek majd vissza: „A félelmetes angyal ma láthatatlan / és hallgat bennem, nem sikolt”, sőt megjelenik benne az éjszaka és még a jellegzetes mozgásképzet is: „Mikor fehér / a holdas éj, suhogó saruban / fut a réten s anyám sírjában is motoz. / Érdemes volt-e - kérdi tőle folyton / s felveri. Suttog neki, lázítván és fojtón: / megszülted és belehaltál!” De, mindezek mellett visszamutatni látszik a Decemberre a vers abban az értelemben is, hogy utal arra: itt egy A/dptór-ciklusról van szó: „Rámnéz néha s előre letépi a naptár/sorjukra váró lapjait.” Ezzel szemben a védelmezés funkciója válik hangsúlyossá a Két töredékben: „Sötét lett és téged se látlak itt, / pedig mellettem állsz e lomb alatt, / de elrepülsz, kibontod szárnyaid. / Már tested sincsen. Angyal vagy talán?” Hiánytudatról panaszkodik a Szállá tavasz... is: „Száll a tavasz kibomolt hajjal, de a régi szabadság / angyala nem száll már vele.” Az emlékezés mechanizmusával élő A la recherche is e képzetet idézi mint a foglyok menekítő lehetőségét: „s most a szabadság angyala őrzi nagy álmuk az éjben”. Amikor a halálfélelem megfogalmazását hivatott segíteni, akkor bibliai metaforában jelenik meg a motívum, mint a Nyolcadik eclogában: „Hajdan az én torz számat is érintette, akárcsak / bölcs Izaiásét, szénnel az Úr, lebe-
