Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1998 / 2. szám - Szigeti Lajos Sándor: "Iszonyú mindegyik angyal"(?)

Szigeti Lajos Sándor • „Iszonyú mindegyik angyal”(?)

25

szerepel s ez a fordítás valóban közelebb áll egy angyal-nő megjelenítéséhez, különösen a „viharzóbb léte hevében égten-elégnék” kifejezése foghatja meg a kis kamaszhős nők iránti vágyakozását és képezeletét. Nemes Nagy Ágnes fordításában ez hierarchizáltabb képben jelenik meg: „én belepusztulnék az erősebb lét közelébe”, neutralizáltabb formát, inkább az Urat idéző képzetet kap Rónay Györgynél is: „elenyésznék létem erősebb léte tüzén”, hasonló ehhez Tandori Dezső fordítása

is.

Baka jól tudja - költészetének egésze bizonyítja is - hogy itt sokkal többről van szó, hiszen Rilke 1912 és 1922 közt írott Duinói elégiák című ciklusában az emberiséget kínzó legkegyetlenebb kérdések artikulálódnak újra. Az első elégia nagy kérdése - Werner Günther szerint - az ember helyzete, sorsa a mindenségben; hogy az életet csupán elszenvedi-e vagy alkotja is? Hívó szavára felel-e valaki vagy valami a múlandóságon túl; mi az, ami maradandóan miénk e földi létben; kik élik teljesebben, az átlagosnál intenzívebben az emberéletet. A második elégia nagy kérdése, hogy vajon az angyali (isteni) vagy az emberi lét, a maradandóság vagy a múlandóság-e a miénk. A harmadik elégia az ösztönélet, a bennünk élő ősi mélyébe világít le, A negyedik elégiában pedig a költészet mibenlétére kérdez rá Rilke, s kimondja: „Nem kellenek e féligteli maszkok” - a csak részben őszinte Ennek az álarcai, „inkább a bábu. Az telt.” (Baka követi majd Rilkét, illetve a nietcschei gondolatot - „Mit kívánok leginkább? Kérek még egy maszkot!” - késői költészetében is, akkor is, amikor álarcot keres, „beöltözik”, szerepjátékokat vállal.)

Hogy e gondolatkör - a gyötrő kérdés : kik is vagyunk mi: Isten, ember vagy állat vajon, létünk mely szinthez köthető - évszázadokon átívelő módon ihlette meg a költőket, arra példa lehet Lessing, Csokonai vagy Louis MacNeice. A Bölcs Náthán első felvonásának elején, amikor Náthán éppen útról érkezik haza s lánya után érdeklődik, Daja így válaszol: „Azt a jó ég tudja csak! / Idegein még át meg át remeg / A rettenet, s mit képzelete fest, / Ahhoz tüzet fest. Lelke alva éber, / S imetten szunnyad. Majd állat se, majd/Meg angyalnál is több.” Náthán viszontválasza is tartalmazza a rendeltetésünkre vonatkozó rákérdezést: „Szegény gyerek! / Mik is vagyunk mi, emberek!” Csokonai Vitéz Mihály pedig így ír 1804. április 15-én a Halotti versek ben: „Sem több, sem kevesebb, csak ember lehetek, /Sem barom, sem angyal\cnni nem szeretek.” (Itt jegyzem meg, hogy e gondolkodásában, világképében, melynek szintézise a Halotti versek, Pope Essay on Manje lehetett hatással Csokonaira, aki már Debrecenben, kollégiumi évei alatt forgatta a tankölteményt.) Louis MacNeice, huszadik századi ír költő ugyanerre a motívumra a Prey er before Birth című versében lel rá: a még meg sem született gyermek gondolja végig benne mindazt, ami rá várhat s így imádkozik: „Még nem születtem. Ó, hallj meg engem! / Ne hagyd, hogy, ki magát istennek hiszi, a Dúvad-ember / légyen közelemben! / Még nem születtem. Töltsd lelkem / el szigorral azok ellen, kik emberségem megder-