Új Dunatáj, 1998 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 1. szám - Buda Attila: A kis lord és a dedikációk
Buda Attila • A kis lord és a dedikációk 11 Buda Attila A kis lord és a dedikációk Babits Mihály levelezésének sajtó alá rendezése közben a filológiai kutatás olyan dokumentumokra is kiterjed, melyek a kritikai kiadásnak csupán egy-egy adalékát jelentik, mögöttes ismereteket nyújtanak, s fontosságuk nem önmagukban rejlik, hanem valamely kérdéses tény, történés, lelki jelenség hátterének tisztázásával bizonyos feltételezett információt megerősítenek vagy megcáfolnak. Ezeknek az adatoknak a közlésére a kritikai kiadás keretén belül nem sok lehetőség nyílik, ennek anyagi és olvasáslélektant okai egyaránt vannak. Az elsőt talán nem kell hosszasabban bizonygatni, elég az, ha utalunk a hiányzó, be nem fejezett, sőt tervbe sem vett kiadásokra; egyébként is a meglévőket könnyebb elősorolni, mint a mellőzötteket1 Másfelől hiába igaz az általánosságban, hogy egy kritikai kiadás (lehetőség szerint) mindent tartalmazzon (az autentikus és filológiai-textológia elemzésnek alávetett szövegek mellett), ami az alkotó és kora felidézéséhez és megértéséhez szükségeltetik, s ami éppen a hiteles szöveg megállapításával lehetővé teszi az adott mű sokszempontú tárgyalását és további kiadásait is; valamint hiába igaz az is, hogy a kritikai kiadások elsősorban a szakmának, az értelmiségnek, s nem a szélesebb olvasóközönségnek szólnak: be kell látnunk, hogy a tudósok s önmagunk befogadóképessége sem végtelen. A mindent egy vagy több kötetbe sűrítő monstrumok ideje lejárt; bár az is lehet, hogy valódi idejük sohasem volt, ami nem okvetlenül jelenti azt, hogy haszontalanok lettek volna. A ma kutatója azonban sokkal jobban szereti a pontos és megbízható mutatókkal ellátott precíz szövegközléseket, melyek kísérőapparátusa csupán a legfontosabb és legszükségesebb információkat adja meg; igényli, hogy a kritikai kiadás ne olvasszon magába más műfajokat, melyek kívánalmainak ráadásul a kötetek gyarapodásával egyre kevésbé tud eleget tenni; ellenben az adott témakör iránt érdeklődőt lássa el bőven a vonatkozó irodalomra való utalással. A formai eltérés azonban a filológiai megközelítés módszertani változását is jelenti, a korábban statikusnak tekintett vizsgálódásokat ugyanis dinamikussá kell változtatni. Bármely irodalmi mű kritikai kiadása ugyanis nem egyetlen, valamely szempont vagy szempontok alapján kitüntetett szövegváltozat elemzését, rekonstrukcióját jelenti, hanem az összes variáció együttes közreadását2; egyetlen, időben egymás után következő folyamat termékének felfogva a kéziratokat és a nyomtatott szövegeket, az első fogalmazványuktól kezdve az utolsó, szerző által még látott és esetleg javított változatig. (Feltételezve természetesen azt, hogy vannak ilyenek.) Az idő szerepét századunk elején különböző művészeti ágakban, így
