Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Móser Zoltán: József Attila: Klárisok
18 Új Dunatáj 1997. december vagy nyelvészeti tanulmányai során. Tudom, hogy vele kapcsolatban negatívan cseng Horger Antal neve, de hogy kiváló nyelvész volt, azt senki sem vitatta. Azért említem meg a nevét, mert ő a kláris-kaláris szavunkról külön tanulmányban értekezett. A Magyar nyelv történeti etimológiai szótára szerint a szó első említése 1458-ból való és a latin corallus (korall), illetve a corallis (drágakő) szavakból hangátvetéssel jött létre. S azt is jelenti eredetileg, hogy korallszem, korallfüzér. Később aztán sokféle színes gyöngy, s az ebből készült gyöngysor jelentésben is elterjedt. Ennek érzékeltetésre néhány becses idézet hadd álljon itt Szabó T. Attila szerkesztette Erdélyi Magyar Szótörténeti TárVII. kötetéből: „Edgy Öregh Kaláris nyakra való, 13 veres Kaláris raita 10 fekete Kaláris Arany szemmel öszve foglaltak...” (1651). „Az Kisanna részére adtott négy szál Veres nyakba(n) való Kláris, egy szálba(n) vadnak jó féle egynéhány gyöngyök, ezüst szemek is...” (1677). „Egy Kaláris Nyakra való gyöngy kilen ez rendből áll két ezüst karika a két végin...” (1790). A Szótörténeti Tár több adatából jól látszik, hogy leginkább kétféle kláris volt, amit megkülönböztettek: a fekete és a veres gyöngyökből álló füzér. A hagyományőrző erdélyi, mezőségi Széken még ma is csak a feketét (és csak azt) ismerek és használják a leányok, asszonyok. Az egyik, 1833-ban íródott tündérKastély című népszínmű betétdalában pedig a piros színű klárisról énekelnek: Nem kell nekem piros kláris, gyöngy boglár, Selyem köntös, arany, ezüst s kincses-tár. Megelégszem kedvesen szívével, Ki boldoggá teszen hű szerelmével. Ehhez hasonlóan Moldvában is a vereset ismerik és viselik. A leányok viseletéről szólván írja dr. Nagyjenő, hogy „a nyakunkon rengeteg sok a kaláris, a lánc (már ti., akinek szeretője van, mert a láncot, a kalárist a legénytől kapja a leány, viszonzásul a gejtánáért*), hogy egészen eltakarja ingüktől amúgy is teljesen elfedett mellüket.” A fenti dalbetét és e néprajzi adat láttán szinte megremegtem, s lehet, hogy más is így lesz ezzel, ha emlékezetébe idézi Vágó Mártának a visszaemlékezését: szinte lélektani hitelét adja (és a mögöttes tartalmát mutatja meg) az emléknek, a látvány, a pillanat a döbbenetének. Innen nézve jobban érthető a vers szomorú végkicsngése, amit már a közepén, a mindig veszélyeket rejtő szimmetriatengelyben döbbenten megérezzük, a nyakban lévő kenderkötél kétszeres emlegetése által. * gejtán: román eredetű szó: fonott gyapjúzsinór A második részről kívánok szólni, de az érthetetlen az első két strófa nélkül,
