Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - KRITIKA - Szilágyi Zsófia: Nagybetű, élet, irodalom
ben nem kérdezett.” A Flórához szóló versek valóban sugallják, állítják a viszonzott szerelmet, a közzétett levelek azonban belső bizonytalanságról vallanak. Természetesen és megérthetően. Mert akik olykor Flóra szemére vetették/vetik, miért nem segített költőn, elfelejtik, hogy a betegség nem 1937 júliusában, hanem sokkal korábban nyilvánvalóvá vált. Ismeretesek a korábbi analitikusok megállapításai József Attila gyógyíthatatlan betegségéről. A szerelem az „ólálkodó semmi”, a verseket is átjáró haláltudat elűzését, a megszabadulás reményét ígérte. Flóra olyan ígéret volt, amelyet jelez egyfelől e szerelem szinte mitikussá növesztése, másfelől pedig, az állandó kétely. A vívódást, a kétséget nem a feltűnő harmadik személy, a végzetes rivális idézi elő, akinek „minden sikerült” - mint a párbajvers, az Egy költőre állítja, - hanem a kapcsolat önterápiás jellegéből következik. A versek telítettek kérdésekkel, amelyeket a boldogság eufórikus képe sem tud elfelejtetni. A szerelem mindenhatóságát kísérik azok a motívumok, amelyek a kései költészet jellegzetes témáit, beszédmódját felépítik, s amelyek más világot idéznek: a betegség, az őrület, a halál valóságát. 1937 első fele a Gyömrői-krízis meghaladását, feldolgozását ígéri, a művészi alkotóerő még egyszer, az élet utolsó fellángolásával összerendezi az összerendezhetetlent, felülemelkedik a valóságon, megteremtődik a Flóra-szerelem. A versek adják az éltetőerőt. Hogy miért nem utazott József Attila Flóra után Tihanyba, amint tervezték, hogy hova lett a Cserépfalvitól kapott pénz, csak sejtjük, mintahogy a hirtelen összeroppanás okait is, amely a Siesta-szanatóriumba juttatta. Árulkodóan vall azonban e boldog néhány hónap valóságáról a Kiknek adtam a boldogot kezdetű versből néhány sor, amelyet többször is újrafogalmazott a költő: „Mert eljön értem a halott, Ki szült, ki dajkált énekelve. Kitágul, mint az űr, az elme. A csöndbe térnek a dalok A hűség is eloldalog és elmúlik szívem szerelme.” III. Élete utolsó évében - a kritikai kiadás szerint - József Attila 42 verset írt, ebből 17 szerelmi témájú. Az év első felében a versek címzettje Flóra, s 8
