Új Dunatáj, 1997 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1997 / 4. szám - Kabdebó Lóránt: József Attila legszebb sorai
József Attila legszebb sorai 11 Kabdebó Lóránt Ha azt kérditek, mely József Attila-sorokat tartom a legszebbnek, a válasz azt hiszem legalább négy évtizede készen áll bennem. Mármint az a válasz, hogy a magam számára mely sorai lehetnek a legszívemszerintiek. Amikor legelőször tudatosan olvastam a szöveget, máris éreztem, hogy a költőből valami számomra igen fontos áramlik át énbelém. Mégis, ha azt kérdezed, miért, legfeljebb annyit tudok mondani: csak. Mintha életem során valaki is azt kérdezte, miért is szeretem, csak azt válaszolhatom: ha meg tudnám mondani, már nem is szeretnélek. A megfogalmazás a múltba helyez át minden érzelmet. Amiről „okos” mondatokat tudnék mondani, az múltként esik ki tudatomból. A Téli éjszaka szövege pedig ma is része az életemnek. Együtt élünk. Ne akarjátok elvenni tőlem. A kék, vas éjszakát már hozza hömpölyögve lassúdad harangkondulás. És mintha a szív örökről-örökre állna s valami más, talán a táj lüktetne, nem az elmúlás. Mintha a téli éj, a téli ég, a téli érc volna harang s nyelve a föld, a kovácsolt föld, a lengő nehéz. S a szív a hang. Csengés emléke száll. Az elme hallja: Üllőt csapott a tél, hogy megvasalja a pántos égbolt lógó ajtaját, melyen a gyümölcs, a búza, fény és szalma, csak dőlt a nyáron át. Tündöklik, mint a gondolat maga, a téli éjszaka. Ezüst sötétség némasága holdat lakatol a világra.
