Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Köztünk voltál, Baka István - Baka István szüleivel beszélget Töttős Gábor
Baka István szüleivel beszélget Töttős Gábor 17 hívja a költőtalálkozóra? Olyanokat meg tudott hívni, akiket sehol nem jegyeznek, és akkor őt nem hívja meg. Erre áthívatta Istvánt magához, és alaposan letolta, hogy miért nem mondta meg neki... Most őmiatta kikapott. Azt mondta István: — Énmiattam nem tetszett kikapni. S akkor meglátta, hogy a könyvespolcán ott a Kortárs, s mondta neki, tessék csak megnézni, még ott volt hátul a fényképe is Istvánnak, ott mutattak be engem. Azt mondtja, ja, azt én nem olvastam. — Akkor már értem, hogy miért nem hívott meg engem. Szegény gyereket még ő tolta le. Hát nem állunk ki a központba és doboljuk ki, hogy ő költő. Még most is van, aki megkérdezi, hogy kit gyászolok? T. G.: — Őennek ellenére nagyon szerette Szekszárdot. Mindig azt tapasztaltam, hogy soha nem is akart lélekben elszakadni. Jól éreztem ezt? Anya: —Jól. Hogy ő milyen boldog volt, amikor tudott magának két hetet szakítani, vagy ha meghívták egy író-olvasó találkozóra. Általában a verseinek, műveinek vázát itt készítette el. Otthon csak még formálta. T. G.: — Hogyan dolgozott? Mit érzett ebből a család? Anya: — O, hát mi csak azt éreztük, inkább hallottuk... Apa: — Az ajtó csukva volt, a zene szólt... Anya: — A komolyzene szólt, az ajtó rése alatt kijött a pipafüst, néha egy kicsit énekelgetett is mellé. Reggel elrohant a boltba valami itókáért. Akkor én málnát mindig tettem el a fagyasztóba, ő azzal kevert magának málnás vodkát, de máskor bort vagy sört hozott. Később kérdezte: — Anyukám, van már ebéd? Sajnos, nem étkezett rendszeresen... Apa: — S amikor itt volt, nagyon szeretett sétálni. A barátokat fölkereste, a könyvtárt rendszeresen. Anya: — A könyvtárosokkal mindig sírunk egy sort, ha megyek... Ha megyek könyvet cserélni, mindjárt behívnak magukhoz. A Judit előveszi a leveleit, amit írogatott neki, hogy most jövök. Vagy az a fránya eső már megint eltolta az ásást... Apa: — Mindig készült az ásásra. Nagyon szerette a kertet, a virágos kertet... Anya: — Valóban, csak legyen szép vadvirág, nagy-nagy csokrot szedünk... így is mindig hét vázával szokott neki virág lenni a sírján. Ma két vázát ugyan hazahoztunk, most csak öttel van. Dehát majd lesz, amikor csak hárommal lesz, mert éppen olyan virágszezon lesz... Dehát sokan szemétdombnak nézik a sírját. Máma is azon dühöngtünk éppen, hogy megkerülték a sírt, s odahúztak egy csomó lehullott falevelet meg göröngyöket, meg mindent. Hát miért ne oda tegyék? Hát ott áll ez az árva kis sírocska... Mi sem akarjuk előbb megcsináltatni, mint majd a halálának egyéves évfordulójára, ha nem csináltatja meg a város. Legföljebb szerényebb lesz. Úgy gondoltuk, hogy a Farkas Pali... De egy sima valami nem illik oda az Auguszsíremlék elé. Én egy követ képzeltem el, amin egy angyal dombormű van, mert ő csak az angyalokban hitt. Most is lóg egy angyalka a fejfáján karácsony óta. Az író
