Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Köztünk voltál, Baka István - Baka István szüleivel beszélget Töttős Gábor
18 Új Dunatáj 1996. június gépén, a legelsőn is, ami itthon van. Otthon, az ő szobájában, meg az írógépen is sorban angyalképek... T. G.: — Ha jól tudom, ő nem volt vallásos, csak hinni szeretett. Anya: — Szeretett volna. Megkereszteltettük őket, de nem kaptak vallásos nevelést. A kórházban minden éjjel volt mellette valaki. Egyik éjjel felült, s mondja a Zsuzsinak: — Zsuzsikám, imádkozzunk! És csak egy imát tudtak, az Én istenem, jó istenemet, mert amikor én tanfolyamon voltam, akkor az édesanyámhoz vittem őket Tolnára, amikor kicsik voltak. Ezt anyukám tanította nekik. Ok ezt csinálták, mert a nagymamát nagyon szerették, ő is ragaszkodott hozzá, hogy minden évben legalább két hétre adjam oda őket... Zsuzsival egymásba karoltak, s így összetették a kezüket, s elimádkozták ezt. Egy másik éjszakán meg mondta: — Húzzuk ki ezt is, meg ezt is. Hadd legyen már vége... De aztán vasárnap még haza akart jönni. Akkor futkároztunkfűhöz-fához, hogy hazajöhessen. Nem engedték haza, azt mondta a főorvos, meghal a szállítás közben, vagy a lépcsőfordulóban, a mentőben. De ő méltón akart meghalni, nem kiszolgáltatva. Tudod, Gábor, az a tudat, hogy haza mehet, még ha meg is hal út közben. Azzal a tudattal elindulni, hogy ő haza megy, már az is jó lett volna. S akkor nem adták ki. Bevitettük a CD-jét, addig nem kérte, mert úgyis fárasztja... Ott szólt a zene, a amikor ő meghalt, akkor járt le a lemez. Még egy-két akkord s vége. Hétfőn este még felhívta a Benyik atya, akivel együtt voltak még egyetemisták, felhívta, hogy beszélgetni akar vele. Előtte való hétfőn István még felhívott, bizakodott, hogy jó a ct-m. Annyira bizakodott, hogy nem merték elmondani neki, mert ő mindig reménykedett, bár már megírta a sírversét. S akkor a Benyik atyának mondtam, hogy a kórházban van. Na, mondta, akkor bemegyek hozzá. Előtte mondtá meg nekem a főorvos, hogy talán az éjfélt sem éri meg. Mondom, ha látni akarja, akkor menjen most. — Hát most is lehet? — Éjjelnappal lehet hozzá menni. S bement. Utána felhívott engem, s azt mondja, feladtam neki az utolsó kenetet. Az István megérthette, mert imára kulcsolta a kezét. Hú, mondom, te jó isten, s utána többet ki se nyitotta a szemét. Egész kedden haldoklóit, és szerdán háromnegyed tízkor halt meg. Mondom, hogy miért mondtam neki, hogy menjen be? Azóta lelkiismeret-fúrdalásom van. Hogy szegényben tudatosult, hogy itt a vég, hogy ő már haza többet soha nem mehet... Azon a délelőttön a Tünde meg a Zsuzsi megszervezték, hogy a kislányt hazulról elviszik, hogy ne lásson engem sírni, amikor énvelem közük majd, hogy meghalt. Megkíméljük legalább egy-két napig. A Tünde egyedül akar velük lenni, hogy a kislánynak megmondja, meghalt az édesapja. Tamás megtudta, de Ági rettentő apás volt, ők nagyon-nagyon szerették egymást, róla írta az Könyörgés lányom életéért című verset. Egyik barátjukhoz vitték el, nem is hozták meg, amíg mi ott voltunk, de amikor haza vitték, már sejtett valamit. S másnap bement az apja szobájába, leírt egy verssza
