Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 2. szám - Köztünk voltál, Baka István - Baka István szüleivel beszélget Töttős Gábor
Baka István szüleivel beszélget Töttös Gábor 9 tottam, hogy nem szabad verekedni. Tudom, egyszer mentem értük, akkor fenn jártak, oda a Babits-napközibe, és a Zsuzsit valaki bántotta, ő meg akarta védeni. Ökölbe szorítva kitette a két kis kezét, de ő hátrált, ütni nem mert. Azzal tudta kivívni a tekintélyét, hogy mindig mesélt, amit maga kitalált, s akkor másnap megint, harmadnap megint. Volt egy-két tanítónő, aki nem nézte jó szemmel, hogy ő sokat olvas, nem megy a többiek közé játszani. Az egyik azt mondta: — Szedjetek össze a Bakának mindenféle vacakot a padláson, mert az minden vackot elolvas. S akkor sírva mesélte nekem, hogy képzeld, anyukám, mit mondott nekem a tanító néni. Hát én nem is vackot olvasok. Egyjókai volt a kezében. Másnap aztán megkértem a tanító nénit, hogy ne gázoljon bele a gyerek önérzetébe, mert nem vackot olvas, hanem éppen Jókai Fekete gyémántokja volt a kezében. Volt neki ilyen tanítónője több is... T.G.: — S kiket kedvelt? Volt-e olyan, aki sokat nyújtott neki? Anya: — Hát, sokat a Margit néni, ott a kórház mellett lakott, még mindig él, a Zsuzsinak is kedvenc tanárnője lett. Nemcsak tanította, hanem meg is értette őket, a lelkűkkel is foglalkozott. Elment gyakorlatis tanárnőnek, akkor a Klári vette át őket. Ő viszont csak azzal törődött, hogy minél többet nyújtsanak az úttörőnek. Ő szépen mondott verset, így a Klári aztán mindenhova küldte, ahol szerepelni kellett. Egyébként, hogy milyen volt, az őt nem érdekelte. Egyik nap megdicsérte a szülői értekezleten, hogy bárcsak minden gyerek ilyen jó lenne, másnap meg István hozza a félévi bizonyítványt, és négyes volt magatartásból. Csak ez egyszer mentem be jegy miatt... Én tudtam, hogy nem nyújtja azt, amire képes, mert ő beállt az irodalomra, őt a nyelvek érdekelték, abban ő mindig sokkal többet tudott a társainál. A többit azt csak azért tanulta meg, mert muszáj volt. Tudtam, hogy neki ehhez van tehetsége. Tudatosan hagytuk, hogy ő ezzel foglalkozzon, és nem szekáltuka többiért. Jó, arra vigyáztunk, hogy a bizonyítványa olyan legyen, amivel a középiskolába fölveszik, ott meg már tudtam, amit ő választott, azzal úgyis tovább fog jutni. T.G.: — Ekkoriban már írogatott? Anya: — Hogyne! Már általános iskolás korában, már ötvenhat karácsonya előtt is írt verseket... T.G.: — Már nyolc éves korában? Anya: — Igen. Kiderült, hogy ezeket a verseket egyszer a Klári néninek odaadta. Mert ő mondta nekem, küldjem az Istvánt, megvan a füzet. Közben Istvánkám már nem volt olyan állapotban, és én szóltam neki, hogy átmegyek a füzetért. Azt mondja, hogy lent volt a pincében, elázott. Hogy aztán hol van az a füzet? Zsuzsin keresztül a lányát megkérjük, nézzen utána, hátha nem ázott el mégsem az a füzet... Nálam csak egy anyák napi maradt, amit hatodikos korában szavalt. Mondta, hogy „Édesanyámnak írtam én” s akkor szépen elmondta az iskolai ünnepélyen.
