Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Meditatív beszélgetés Mészöly Miklóssal
6 Új Dunaxáj 1996. április tében, akkor megindulhatna ott is. Dehát a piac mindenhol elvégzi a maga méltóságos rombolását. Amit Szekszárd a maga atmoszfériájával adott, az nagyon mélyen beleivódott írásaimba. Amikor fel próbálok építeni'egy szituációt - ha lemeztelenítem a gyökér mindig egy nagyon jelentős szekszárdi emlékhez kötődik. G. J. — Pécsről azt mondtad: „Az első u r b s volt, amely megintett". M. M.: Valóban. Ez a város már a szellemi fejlődést megalapozó Szekszárdról való kitörés területét is jelentette. Pécs sajátosan más és mégiscsak dunántúli, ugyanaz a szuggesztió. Szekszárd mellett Pécs - a maga kultúrájával nagy tradíciójával - nekem valóban urbsként ugrott elő fejlődésem során. Intézményeivel, könyvtáraival, színházával adta azt a többletet, amit egy fiatalember megkaphat. Ehhez járult, hogy Pécs - a maga irodalmi múltjával, folyóirataival - egész Dunántúlnak, Pannóniának volt a központja. Ide tudtam én a magam módján „kiáramlani”. Itt teremtődött meg ajelenkornak - Várkonyi Nádortól kezdve Szederkényi Ervinen keresztül a maiakig - egy olyan korszaka, melyben megindulhatott közös munkálkodásunk. Nagy örömömre szolgál, hogy az „aczéli” sötét korszakban, amikor annyi atrocitásnak volt az a fiatal nemzedék kitéve, amelyet megilletett egy saját erkölcsi szintjén való kommunikálásra alkalmas szerkesztőség, ez a folyóirat létezett. Pest ebből a szempontból nagyon leromlott. Az ötvenes években indult egy írónemzedék - amely ma már nem annyira fiatal -, Nádas, Esterházy és Balassa, szóval a „Péterek” csillagvilága. Én akkor úgy éreztem, hogy az ő számukra nagy fellélegzés volna, ha ebből a Budapest-centrikusságból, ami az irodalmunkat is oly mélyen tudja jellemezni - főleg az akkori időkre volt ez igaz -, exodust kell végrehajtaniok. Ehhez itt, Dunántúlon adva van ez a pécsi műhely, ahova szép finoman - hogy a politikának ne adjanak újabb okot atrocitásokra - kihúzódhatnak. Elsősorban a Jelenkort vegyék számításba, mert olyan vezetése van, amely örömest kész helyt adni az ő munkáiknak. Nagyon jó gondolatnak érzem utólag is ezt a részemről. Bevált, mert az új, a mai időknek megfelelő szerkesztési elvekkel dolgozó pécsi folyóirat ekkor emelkedett fel egy olyan dunántúli népiességből, amit egyébként nagyon tudatosan fel is vállalt. A dunántúli irodalom közlése és támogatása után országosan jelentős kulturális és esztétikailag igen rangos folyóirattá nőtte ki magát s tartja is ezt a színvonalat a mai napig. Mindez folyamatában akkor indult meg. A fiatalok már automatikusan fordulnak ajelenkor felé. A vidéken megjelenő folyóiratok közül nívóban, modernségben, esztétikai értékvilágban ma Magyarország egyik legjobb lapja. Nekem akkor ez a kapcsolat rengeteget számított, amint az is, amit Szekszárdról mondtam, s aminek nemcsak életviteli vonatkozásai voltak, hanem egy sajátos vonulata, történelmisége. Onnét is sokat kaptam. Pécs és Szekszérd nagyszerűen kiegészítette egymást akkoriban. Különösen attól a megrendítő pillanattól kezdve, mikor első kezdemény-írásaimra Várkonyi Nándor olyan hihetetlen nyíltsággal válaszolt. Levelezett velem, és kitüntetett engem azzal, hogy az akkori, a régi
