Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Meditatív beszélgetés Mészöly Miklóssal
Meditatív beszélgetés Mészöly Miklóssal 5 MEDITATÍV BESZÉLGETÉS MÉSZÖLY MIKLÓSSAL* (Beszélgetőtárs: Gacsályi József) G. ].: — Az egyik írásod, így kezdődik: „Nehezen lettem íróvá”... M. M.: — Az, hogy az ember miképpen lesz író, hosszabb és behatárolhatatlan élményvagy élménysor eredménye. Énnálam szinte kezdeti felismerés, a világra való korai rápillantás eredményezte, hogy keressek egy közeget, közlési formát, ami által nemcsak a belső feldolgozás szintjén vehetem tudomásul a dolgokat, hanem vissza is tükrözhetem valamiképpen azokat. Természetesen a gyermeki fantázia és lélekrezdülés világában ez másképp, de mégis lényegében ezzel azonos módon - elég korán - jelentkezett nálam. Maga az írás és a rögzítés szinte a kora kamaszkor óta kísértett. Mindez nagyon mélyen ágyazódott abba a családi, társasági, társadalmi és szűkebb geográfiába, amibe beleszülettem. A legérzékenyebb anyag a fejlődő kamasz- vagy gyerekiélek: minden lenyomatot hagy benne. Velem is így történt. Tehát azok a táji jellegzetességek, adottságok, amik Szekszárdhoz közismerten fűződnek, szinte annak arányában növekedtek meg bennem, ahogy az időben előrehaladtam, s egyre erősebben jártak vissza. Elmondhatom, hogy mire megvénültem, szinte a gyermekkor közelségébe került az árterek vidéke, Szekszárdnak ez a nagyon speciális, a magyar Dél Provance-ra emlékeztető dombi világa, s a szőlőkultúrával együttjáró emberi-társadalmi társas együttlét. Az egésznek a miliője meditatív hangoltságra készteti az embert, főleg egy ilyenfajta indulás esetében, mint az enyém is volt. Ehhez a belső meditálásra való hajlamhoz hallatlanul szuggesztív és erős háttérvilágot tudott adni a Szekszárdhoz kötődő présház és a várost körülvevő dombok hangulata. A város lakossága kicserélődött. Többen elmentek - én itt vagyok. Rengeteg olyan új arc van, akit a biológia, vagy a történelem változása hozott. Megnövekedett a város, históriailag felgazdagodott, az ország több tájáról jött emberek hozták a maguk reflekszeit. Ezek már újabb élményeim, és igen megnyerő módon hatottak rám. A város - hivatalaival, intézményeivel - még megőrizte a valahai megyeszékhely hangulatát, amibe az iparosodás és a beköltözés révén másfajta mentalitás is belevegyült. Nekem nem nagyon kell már az utcán köszönnöm, illetve sokszor erőlködnöm kell az arcok láttán - „csupán megöregedtél, vagy te más vagy?” mert nem tudom hirtelen eldönteni az arcról, hogy egy kamaszkori emlék-e. Aztán pillanatok alatt kiderül - és ez nagyon sok kedves találkozás hátterében ott van -, hogy az illetővel életünknek egy nagyon-nagyon fontos szakaszát együtt töltöttük. Ilyenkor megindulhat a beszélgetés, amennyiben présház van, akkor ott, de ha még nem volna más intézmény a régi, hangulatos szálló épüle* A beszélgetés szövege a Kis Pál István által rendezett Mészöly-portréfilm alapján készült.
