Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 4. szám - Kiss Gy. Csaba: Két látomás a közép-európai szellemi hazáról

Kiss Gy. Csaba • Két látomás a Közép-európai szellemi hazáról 69

przez wahadlowanie jeszcze w innym niz dotad kierunku.” (Hungarica. Dar przyjazni. In: Kalendarz Polaka na Wegrzech. Rocznik 1943. Budapeszt.). „Ha a közép-európai térség kultúrái nem egyesülnek egyfajta szellemi föderációban (szó sincs itt politikai kérdésekről), idővel mindegyikük szükségszerűen másodlagossá, valamelyik nagy civilizáció kulturális provinciájává alacsonyodik. Ha viszont egymáshoz közelednek, megőrizhetik önálló arculatukat, és megerősödhetnek ebben az újfajta tájékozódásban.”

Érdemes volna Vincenz és Németh szellemi vándorlásainak számos hasonlóságát tüzetesebben elemezni. Gondolhatunk például az európai kultúra klasszikus hagyományainak újraértelmezésére, arra, hogy milyen tanulságos két írónk „görögsége”, a civilizációnk klasszikus örökségével folytatott párbeszéd vagy a népi kultúra egyetemes vonásainak a fölismerése.

Csupán három mozzanatra szeretném itt fölhívni a figyelmet. Mind a három döntő fontosságú Közép-Európa víziójukban. Az egyik, Németh László szavával, a tájhaza fogalma (Magyarország és Európa, 1935), amit Stanislaw Vincenz szőkébb pátriának (mala ojczyzna) nevez. Tudjuk, hogy a lengyel író egy ilyen tájhazának, a Huculföldnek szentelte életének magnum opusát, melyet évtizedeken keresztül írt (A havasi legelőn - Na wysokiejpoloninié). Ez a tájhaza belátható, áttekinthető világ, táji-történeti egység, szerves fejlődés eredményeképpen kialakult mikrokozmosz. Alapvetően különbözik a homogenizáló és uniformizáló nemzetállamtól. Közép- Európában jóval hosszabb ideig megmaradtak ezek a tájhazák, mint Nyugat-Európában.

Németh és Vincenz is nyugati importárunak tartja a mi középeurópai térségünkben a nemzetállamot. A szűkebb pátria perspektíváján át nézve úgy vélik, a nyugati típusú nacionalizmus diszkriminációt és agresszióra való szándékokat hozott a mi tájainkra. Fölfogásuknak ez a második közös vonása. Mind a ketten meglehetősen szkeptikusok azzal kapcsolatban, hogy megvalósítható-e Közép-Európában az a nemzetállam, amelynek konstrukciójában megegyeznek az állam és a nemzet határai. Azt föltételezik, hogy a nyugat-európai nemzetállamnak Közép- Európában hiányoznak az alapvető kritériumai, hiszen mind a XIX., mind a XX. században a létező birodalmak, a történelmi és az új országok lakói több nyelvet beszéltek, különböző civilizációs övezetekhez tartoztak, egész régiók voltak vegyes lakosságuak, nemegyszer három-négynyelvű népességgel.

A harmadik mozzanat, amelyben máig időszerű üzenet: íróink vélekedése szerint szükséges tudatosítani az itt élő népek kölcsönös egymásrautaltságát, ehhez a kölcsönös megértés szellemére kell hivatkozni, és törekedni kell egymás kultúrájának a megismerésére. Németh László „tejtestvériségről” beszél, azt fejtegeti, hogy „ugyanannak a mostoha sorsnak az emlőjét szoptuk”. Közös folyóiratot tervez, új nyelvtanok - közép-európai nyelvek - elsajátítását javasolja a harmincas évek közepén a fiatal nemzedéknek.