Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - Tilkovszky Loránt: A magyarországi németek szerepe a második világháborúban és ami utána következett
26 Új Dunatáj 1996. december népcsoportszervezet, hanem az attól megkülönböztetendő - népcsoportvezetés felelősségéről beszéltek volna. Az egyik formula szerint a magyarországi németség „Hitler ötödik hadoszlopa” szerepét töltötte be: rajta keresztül valósult meg a náci Németország befolyása, behatolása, térhódítása. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül a magyarországi németség belső megosztottságát, hiszen a népcsoport jelentős része távoltartotta magát a Volksbundtól, amennyire tehette, sőt egy kisebb része nyíltan szembe is fordult vele; továbbá, még az egyszerű Volksbund-tagok passzív - és egyre passzívabb - tömegét sem azonosíthatjuk a szorosan vett népcsoportvezetőséggel, amelynek - akarva, akaratlan - tényleg volt szerepe e behatolás elősegítésében, annak ellenére, hogy - s erről sem feledkezhetünk meg - súlyos súrlódásai is voltak a németbirodalmi érdekek önző érvényesítése miatt - a népcsoport saját érdekei rovására. Arról nem is szólva, hogy teljesen téves volna a magyarországi német behatolás belső elősegítőit kizárólag a német népcsoport, illetve annak vezetősége táján keresni: Hitler magyarországi ötödik hadoszlopába - ha már ezt az elkoptatott zsurnalisztikus formulát használjuk - beletartoztak, mégpedig hasonlíthatatlanul nagyobb súllyal, a magyar nyilasok és más magyar nemzetiszocialisták, az imrédysta szélsőjobboldaliak, sőt a kormánypárt szélsőjobbszárnya is. Elsősorban és döntően általuk lett Magyarország Hitler csatlósa, s lett - ahogy szintén szokás volt mondani - német gyarmat. A másik sztereotip formula a magyarországi németség kollektív felelősségéről az volt, hogy „állam az államban” szerepre vágyott. E formula arra a sokban meg is valósult tendenciára utal, hogy a hazai németség váljon ki a magyarokkal és más együttélő népekkel közös gazdasági, társadalmi, iskolai, egyházi szervezetekből, ifjúsági és más rétegszervezetekből, különüljön el a katonai szolgálat teljesítése tekintetében is, mert mindezekben asszimilációs hatásoknak sőt törekvéseknek van kitéve, s járja az önálló, sajátnépi (eigenvölkisch) autonóm szervezkedés útját. Az ilyen törekvéseket a magyar állam és társadalom éppoly kevéssé tolerálta, mint a szomszédos országokban kisebbségi sorsban élő magyarság részéről az egybenmásban hasonló jellegű tendenciákat az ottani többségi nép államhatalma. Csakhogy a hitleri Németországnak a külföldi német népcsoportokkal űzött politikája végzetesen visszaélt a német népközösség - eredetileg a jogos népiségvédelemhez bátorítást adó - eszméjével és arra használta fel, hogy segítségével rákényszerítse a népcsoportot - saját érdekei rovására is - a német birodalom érdekeinek szolgálatára. Legdrasztikusabb megnyilvánulása ennek az az igény volt, hogy a német népközösség iránti kötelezettségként, a Himmler által kreált „németnépi hadkötelezettség” (deutschvölkische Wehrpflicht) alapján a magyarországi német népcsoport tagjai is lehetőleg ne államuk hadseregében, a magyar honvédségben, hanem a német véderő kötelékében - nevezetesen SS-alakulatokban - katonáskodjanak, s a
