Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - „Íme, hát megleltem hazámat"... (József Attila, a kutatás problémáiról)
18 Új Dunatáj 1996. december gyakorlatról beszélek. Lényegéherrmégiscsak poéta doctusnak is tekinthető, ahogy magáról a versírásról, a versírás gyakorlatáról gondolkodik. >r í*~.. . - ' > v > * -• ,r- ■ ’ ' ; . * Tverdota György * . ■ A Szigeti Lajos által használt „világhiány” terminus értelmezését illetően óvatosságra intenék. Egyáltalán nem bizonyos, hogy jogos a világvesztés szinonimájának tekinteni. Teljes bizonyossággal csak azt lehet tudni róla, hogy József Attila az 1928-1929-es művészetbőlcseleti töredékében használta a terminust, valamint az 1930 elején publikált Babits-pamfletben. Ezen kívül soha semmikor, semmilyen más összefüggésben nem bukkan föl a költő írásaiban. Ha megnézzük a szövegöszszefüggést, akkor megállapítható, mit értett világhiányon. Azt fejtegeti, hogy a két hagyományosan elismert megismerési mód: sem az intuíció vagy szemlélet, sem a spekuláció, azaz a diszkurzív gondolkodás nem teszi lehetővé, hogy az ember tapasztalatot szerezzen a világról, mii\t,egészről, mint teljességről. Az intuíció csak a valóság egyes részleteit nyújtja a szemlélődő egyénnek, a gondolkodás pedig túllendít a valóság egészén, csak közvetve, elvontan juttatja azt a birtokunkba. Csak egy harmadik megismerési mód, az ihlet teszi lehetővé, hogy a világ egészét egyszerre befogadjuk, szemléljük, felfogjuk. Nos, a világhiány az embernek azt a mély szükségletét, a világegész iránti igényt, voltaképpen a „világszomjat” jelenti, („hiányzik nekünk a világ”), amelyet csakis a művészi alkotás befogadása elégíthet ki. A világhiány tehát egyáltalán nem világvesztést, nem a semmivel való irtózó szembesülést és ehhez hasonló dolgokat jelent. Legalábbis nem ezt jelentette a húszas-harmincas évek fordulóján. Az, természetesen, nincs kizárva, hogy a költő, mint Németh Andor Feltámadás című novellájában sugallja, már 1926-ban, Bécsben használta ezt a szót, s az sincs kizárva, hogy - mint ugyancsak Németh Andor állítja - az öngyilkosságát megelőző időkben (és lehet, hogy ekkor már tragikusan átszínezett formában) újra élt vele. Csak hát erre csak közvetett, s érdekes módon csaknem kizárólag Németh Andortól származó adatunk van. Ugyanezt mondhatom el a másik olyan fogalomról, amelyet József Attilánál a „semmi” szinonimájaként szokás értelmezni: a „nemlét” terminusról. József Attila, a Varga Bélától és Pauler Altostól tanult fennállástan szellemében, megkülönböztette egymástól a létezést, az egzisztenciát és a fennállást, a szubszisztenciát. Az idea, az igazság, a lényeg, az érték, a norma, stb. szerinte nem létező dolgok, azaz nem elengedhetetlen, hogy akár pszichológiailag, az emberi tudatban létezzenek ahhoz, hogy érvényeseknek ismerjük el őket és fennálljanak. Nagyon sok minden, ami becses számunkra, nem létező, hanem fennálló valami. Más szóval: a nemlét birodalmába tartozik. Azt megintcsak nem akarom kizárni, hogyjózsef Attila utolsó éveiben a „nemlét” fogahnát tragikusan átértelmezett fogami tartalommal is használhatta, erre azonban ugyanúgy nincs közvetlen adatunk, mint a „világhiány”
