Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 4. szám - „Íme, hát megleltem hazámat"... (József Attila, a kutatás problémáiról)
Íme, hát megleltem hazámat”... 17 egy baloldali szocialista szeminárium hallgatósága előtt marxista gondolkodóként akart bemutatkozni. Pauler Ákos, Arisztotelész, Benedetto Croce alapján kialakított eszmerendszerébe gyorsan beleillesztett némi hegeli dialektikát, marxi materializmust és egy-két vulgárszociológiai tézist. Hegeli-marxi erudicióra eztán villámgyorsan szert tett, különösen kiváló felfogóképességének köszönhetően hamar elmélyült az új orientációjával járó bölcseleti, ideológiai, szociológiai tanokban, de az Irodalom és szocializmus megírásakor még nem ez volt a helyzet. Egy hibrid írás keletkezett így, amelynek igazán érdekes és tartalmas megállapításai még nem a materialista dialektikából, hanem a pauleri tiszta logikából, valamint bizonyos neoarisztoteliánus tételekből fakadnak. József Attila gondolkodói habitusának megértése érdekében arról is le kellene szoknunk, hogy felfogását mindenáron a filozófia klasszikusaival hozzuk összefüggésbe. Ha filozófiai ösztönzéseit, párhuzamait fel akarja tárni a kutatás, akkor nemigen adja alább Hegelnél, Marxnál, Heideggernél. És közben nem vesszük észre, hogy koncepciójának bizonyos alapvető elemei például egy Varga Béla nevű szerzőtől származnak, aki Erdélyben unitárius püspök volt, s filozófiai tanulmányokat is publikált. Ha felismertük, hogy ilyen alapvető kérdésekben téves irányban kereskedtünk, akkor ne siessünk József Attila értekező prózáját minősíteni. Szigeti Lajos Sándor Néhány gondolatot, inkább csak utalásszerűén. Én azt hiszem, hogy a József Attila-i esszék, illetve tanulmányok rendelkeznek olyan tanulságokkal, amelyek költészettörténeti szempontból legalábbis fontosak. Hadd utaljak csak a világhiány fogalmának bevezetésére, amelyet József Attila nemcsak metaforikusán használt. Ha csak metaforikusán használta volna, már akkor is ez egy óriási dolog, ami elvezet a Pililiszky János-i világvesztés fogalmáig. Egyáltalán a vers születéséről, a vers teremtéséről, teremtődéséről nyilatkozó József Attila fontos költészettörténeti szempontból. A másik, hogy poéta doctus-e, ha igen, meddig? Azt hiszem, ez megint egy hosszabb beszélgetés témája lehetne. Az bizonyos, hogy nem sokkal a halála előtt, a Szép Szó 1937 júliusi-augusztusi számában olvashatók azok a verstani tanulmányai, amelyek a feltehetően éppen készülő félben lévő könyvformátumú, könyvnagyságú verstanának voltak részei, s ebből születhetett volna meg a verstana. (Hogy nem születhetett meg, ennek több oka volt, nem egyszerűen csupán halála.) Ezekben a verstani tanulmányokban pl. a szimultán ritmusról értekezik, mégpedig szinte Babitscsal egyidőben. És ez lett volna az a téma, amit meg is beszéltek Sík Sándorral, aki vállalta volna, hogy doktoráltatja Szegeden József Attilát. A jambikus versről van szó ezekben a tanulmányokban. A magyar versgyakorlatban nem hiszem egyébként, hogy túl sok költőt találnánk, aki úgy tudott chorijambusban írni, hogy nem vált unalmassá. Talán csak Aranyjános. De nemcsak a verselési
