Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 3. szám - Szabó József: "A nyelvi emlékek olyanok,mint a búvópatak..."
Szabó József • A nyelvi emlékek olyanok, mint a búvópatak... 49 a falura vonatkozó régi oklevelek adatai mellett Bucs külterületének még napjainkban is élő, néhány földrajzi nevét - esetenként rövid magyarázattal - is fölvillantsa: „...őseink egykor közvetlenül a Duna partján telepedtek le. Ezt írott okmány is bizonyítja. De az írott okmányoknál ezt a tényt íratlan eligazító jeleim, a dűlőnevek mindennél súlyosabb érvvel bizonyítják. Például a Nagy-ér-hát, a Víz-állás, a Laposok, a Sárajárok. A Víz-állásban még a második világháború idején is „főgyütt” a Duna. Csak amióta a lépcsőzetes csatornarendszert kiépítették, nem lehet dunai halat fogni a Víz-állásban, sem a Folyóban. Pedig - apám szerint - a Víz-állásban tavasszal, ívás idején annyi volt a hal, hogy kosárszámra lehetett fogni. Az asszonyok meg „vászonpéntővel” halásztak. A hosszú vászonpéntő a vízben megkeményedett, s ha leguggoltak, csak ki kellett alóla szedni a bent rekedt halakat” (24-5). Könyvének Táj és név című fejezete nemcsak Bucs történetének jó összefoglalása miatt hasznos és figyelemre méltó, hanem azért is, mert a község bel- és külterületének földrajzi neveiről is becses értékű adatokat találunk, nem ritkán részletes magyarázatokkal kiegészítve. Ezek a helynevek (pl. Főszeg, Kenderes, Nyédam, Öreghegy, Peresi-erdő, Szőlők-föle, Tó-farokstb.) elsősorban nyelvészeti (névtudományi, dialektológiai) szempontból hasznosíthatók, némelyikük ezenkívül néprajzi és helytörténeti tekintetben is. Az egész fejezeten érződik, hogy a szerző megkülönböztetett figyelemmel, szívből fakadó érdeklődéssel, szeretettel gyűjtötte össze szűkebb pátriájának földrajzi neveit, melyeknek szerepéről megragadó líraisággal a következőket írja: „Nyelvünk ősiségét, képalkotó erejét ők őrzik a leghűbben, a legmakacsabbul. Ez a táj - szülőföldem - a nevek nélkül üres lenne, mint egy óriási, tető nélküli csarnok. Nevek nélkül nem élne szépsége, kisebb és kevesebb lenne a fája és bokra, sekélyebbek lennének vizei, alacsonyabb röptűek a madarai. Nevek nélkül, akár a kivágott nyelvű ember, olyan lenne. Néma, arctalan, jeltelen. Holt vidék. - De szerencsére a nevek még élnek, még ide sorakoznak anyanyelvűnk egyszerű gyalogosaiként s a talpasok egyszerű emberségét hordva magukban, kiüthetnek minden újmódi hetykélkedő betolakodót” (26). Gál Sándor ezen munkája - Bucs község anyagi és szellemi kultúrájának meglehetősen részletes leírása révén - értékes és gazdag anyagot szolgáltat a néprajztudománynak. A különböző munkafolyamatok (pl. jégvágás, kendermunkák stb.) és szokások (pl. keresztelő) bemutatása mellett különösen az aratásról, a gabonacséplésről, a szőlőművelésről és a lakodalmi szokásokról kapunk részletes áttekintést. E leírások során bőséggel kerülnek felszínre alaki, jelentésbeli és valódi tájszók egyaránt. Jól illusztrálja ezt például a borkészítés eszközeinek a következő bemutatása: „Az üres hordókon kívül a présházban tartották még a prést, ha volt, a kádakat; de itt volt a „sutyúdorong”, más néven a „csömöszölőfa” is, a „lévő”, „puttony”, „fertály” és a „fickó” társaságában. Az utóbbi alkalmatosságok a borkezeléskor használatos, keményfából készült merő- és mérőedények voltak. Ma is használatosak. Kö
