Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)
1996 / 1. szám - Ágh László: Megbocsátható-e a bűn?
Ágh László • Megbocsátható-e a bűn? 21 megítélésének lehetségességét, de igyekeztek felhívni a figyelmet a specifikus jegyekre is. Ha egy regény ennyire képi, mint a Megbocsátás, illetve ilyen fontos pozícióban állnak benne a képek, óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy milyen a viszonyuk ezeknek magához a szöveghez, illetve egymáshoz. Kétségtelen, hogy a regény képi, ha használhatjuk ezt a szót, mint jelzőt, s ez esetben így van ez nemcsak a szöveg eredendően vizuális jegyeinek következtében, hanem abból az okból kifolyólag is, hogy Mészöly prózájában a történetek, illetve a történetmondás mintegy anekdotikus jellege mellett8 a legfontosabb jelölők, vagy szimbólumok a képek. Ha valami fontos készül kimondódni, mindig előkerül egy régi fénykép, vagy egy festmény, emlékkép, bármi, ami erős vizuális hatása folytán megkönnyíti az „új képzelőerő”9 útját. Nem egyszerűen arról van azonban szó itt, hogy a szövegben önálló entitásokként10 feltűnnek a képek, hanem maga a szöveg viseli magán a vizualitás jegyeit. A motívumok majd mindegyike erősen vizuális természetű, gondoljunk csak a hóra, a madarakra, (amelyek „madártávlatból” látják az „egész” világot) vagy az állatok búcsújára, de elképzelhetjük a hatalmas árvizeket, a búzatáblában fekvő holttestet, és persze az égen veszteglő füstcsíkot. S ha már elképzeljük, „létezik” is, a Megbocsátás világa „kvázi-tapasztalati”11 12 * * világ, amelyben ugyanúgy érvényesek az objektív igazságok és a logika törvényei, mint a valóságban vagy bármely más fiktív világban.17Ezen igazságok pedig nem hanyagolhatok el, érvényesek az interpretációra is, figyelembe kell venni őket, nem térhetünk ki előlük. A képek önmagukért beszélnek, róluk beszélni csak „önmagukért” lehet. A szöveg vizualitása ebben a momentumban válik végérvényessé. A fejezet címében vázolt másik aspektus megértéséhez meg kell vizsgálnunk, hogy mi történik az ellenkező esetben, ha kép és szöveg viszonyát a másik nézőpontból szemléljük, vagyis a kép felől. Mennyiben lehet „szövegi” a kép, mennyiben írható le, leírható-e egyáltalán? Nem elhanyagolható kérdések ezek, hiszen ha azt állítjuk (nem állítunk semmit, csak kérdezünk), hogy Mészöly motívumai képi8 vö. a 7. jegyzettel, 117. p. „Az emlékező tudatmozgásnak megfelelő, anekdotikus anyag álarcát használó formát találja meg itt Mészöly: a cselekmény fő szála pszichikai, lírai, vizionárius, nem tárgyi, hiszen az összetartó motiváció megbocsátás a múltnak. A tárgyi anyag viszont az anekdota álarcát ölti magára.” 9 vö. Vilém Fluser írásával, amely a képzelőerő egy új módját véli felfedezni a vizuális művészetekben, s noha ehhez a képzelőerőhöz egy merész ugrás szükséges az intencionalitás révén, végül egy új, magasabb „egzisztenciasíkra” léphetünk, amely kimeríthetetlennek látszó távlatokat nyit. Vilém Fluser. Az új képzelőerő, Athenaeum, 1993,1.4.253- 262, ford. Tillmann József. Mészöly esetében ugyanezt a „módszert” a prózára kellene megpróbálni alkalmazni. 10 vö. Max Imdahl cikkével a kép identitásának lehetetlenségéről, illetve nehézségeiről, Athenaeum, 1993,1. 4. 112- 140, ford. Babarczy Eszter. ** vö. Edmund Husserl: Adalékok a szemléletekről és módusaikról című írásának következő megállapításával: „Ami viszont a megismerő számára rendelkezésre álló fikció világát illeti, úgy ez mondhatni nem egy geográfiával és törvényes alkotmánnyal rendelkező világ. A reproduktív kitalálás mindenkor szabad, és a fikciók összefüggőek lehetnek, fo/izz-tapasztalatokként valamely tapasztalat egységévé állhatnak össze...”, in. Athenaeum, 1993.1. 4. 3-26, ford. Mezei György Iván. 12 vö. Leibniz híres tanításával a „lehetséges világok” létezéséről. Metafizikai értekezés, ford. Endreffy Zoltán, in. Leibniz válogatott filozófia írásai, Bp, Gondolat, 1986., továbbá az irodalomelméletben meglévő nézetekkel a „lehetséges világokéról, Csúri Károly: Lehetséges világok, Bp, Tankönyvkiadó, 1987.