Új Dunatáj, 1996 (1. évfolyam, 1-4. szám)

1996 / 3. szám - Szitás Erzsébet: Identitástudat és szövegbe integrált világok

14

Ú; Dunatáj 1996. szeptember

nek. Elhelyezkedése és tekintélyes homlokzata (annál is inkább, mert az egyetlen kétemeletes ház a városban) rangjelző szerepére utal. Míg Pesten a belváros és az Andrássy út környéke, Budán az első és második kerület számított előkelő zónának, vidéken a fő utca és főtér töltötte be ugyanezt a funkciót. Az öt szoba a jómódú polgár biztos egzisztenciájára utal, hisz a bérlakások alaptípusa ekkor a három szoba-konyha volt, mely a közhivatalnokok igényének, illetve anyagi lehetőségeinek felelt meg. Szigorú hierarchia uralta a ház egyes részeit is. A legtekintélyesebb helyen a bank, mellette az ő lakásuk. A második emeleti vagyonos neológ családról éppúgy megemlékezik, mint a rangsor végén helyet foglaló földszinti népes ortodox zsidó családról és az ugyanitt lakó házmesterről. A kassai bérház azonban csak részben tükrözi a fővárosi viszonyokat, ahol a földszint külön üzleti vállalkozás részét képezte: irodák, kereskedők, iparosok bérleménye volt. Az itt háztulajdonosként szereplő intézmény, a bank inkább családias vállalkozásnak tűnik, mely ugyan patriarchális szigorral él, de ennek megfelelően a kisemberek pénzintézete. A ház részletes leírása után tér rá a szerző a polgári élet igazi színterének bemutatására: a lakás belsejére. Az ekkor még kulturálisan és társdalmi tagozódását illetően is egységes képet mutató közép-európai régió egész területén hasonló lakásbelsőkkel lehet találkozni. Nem véletlen, hogy Ottlik elegendőnek tartja leírni a Budában, hogy 1926-ban, visszakerülve az I. kerület Fehérvári út 15/b-be:

„ki volt próbálva már réges-régen, hogy megvannak-e a dolgok. Másik szoba. Anya. Utca. Júlia. Ebédló'ablak. Szőnyeg (a nem szabályosan visszatérő mintáival). Megvan-e éjszaka, megvan-e ha nem látod, akkor is, ugyanaz-e másnapf Megvolt.”

S aztán Kosztolányi 1933-ban, a Hajnali részegségben csak ennyit mond:

Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam ?

Te ismered a házam...”

Márai egy évvel később vallomásaiban pontosan és hosszan részletezve ismerteti a külvilágtól elzárt magánszféra azon területét, melyről a fenti idézetek bizonyos kompetenciát, sőt nyilvánvaló ismeretet előfeltételeznek. Külön szól a reprezentációs szféráról: a szalon ünnepélyes, szinte muzeális illatáról s ezzel összefüggő ritka használatáról. A német faragott bútorokkal berendezett ebédlőről, s szigorú használati rendjéről. Könyörtelen kritikával szemléli a nappali matriarchális szecessziójának ízléstelenségét és a gyerekszoba egészségtelen, mellőzött szerepét. Talán egyedül a hálószoba szakrálissá avatott intimitásának hatása az, mely bemutatóját visszafogottságra készteti - még a vallomásból is kihallatszik a gyerekkori áhítat ma már nehezen rekonstruálható szorongatottsága.

A lakás ismertetésével együtt nyilatkozik a középosztályi pozíció elismert szimbólumaként a cselédről. Ennek jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a há