Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám - Bábel Ernő: Feljegyzés egy antropológiáról - Soproni Füzetek '82
pant igényességét, elhivatottságát példázza, hogy „amennyire bosszantja a léha újmódi viselkedés, a hevenyészett semmitmondás, a szereplési viszketegség, a sült primitívség, a fecsegés, a hízelgés, épp annyira szívesen támogatja az érdemes tehetséget, a komoly elhivatottsággal küzdő fiatal költőt, az erkölcsi tartással rendelkező pályatársat. Ez vezette el odáig, hogy pl. az Elérhetetlen föld című antológiát előszóval nyomatékosította. „Fiatal tehetségek - mondja a 'költő - ha fölrepülni rajban akarnak, az néha törvényszerű pillanata az irodalomnak. Az ilyen vállalkozás, túl azon, hogy létérdekek szövetsége, új szemlélet, újfajta költői értékek fölmutatása kell, hogy legyen.” Nagy László legtöbbször az el nem ismert értékek mellé áll, olyan ügyeket támogat, melyek jelentkezésükkor nem népszerűek, ám az idő igazolja ítéletét. Ez történt a fenti antológia esetében, amikor hosszas, több évi huzavona után jelent osak meg a versgyűjtemény, melynek szerzői ma már elismert képviselői irodalmunknak, mai költészetünknek. (Győri László, Kiss Benedek, Konez József, Kovács István, Mezey Katalin, Péntek Imre, Oláh János, Rózsa Endre, Utassy József.) Ezek a szerzők szinte valamennyien több Feljegyzés egy antológiáról A periodikák általában nem a halhatatlanságnak íródnak, következésképpen pályájukat raktárak mélyén, könyvespolcok alján, is ha ennyi szerencséjük sinos, a zúzdákban végzik. Akkor hát mivégre? A soproniak jogosan reménykedhetnek abban, hogy antológiájuknak megkegyelmez a idő. A Soproni Füzetek kétévenként megjelenő kiadvány, a 450-500 oldalnyi kézirathalmazt Sarkady Sándor szerkeszti, társai e nemes, ámde háládatlan munkában: Bősze Balázs, Farkas Imre, Kerék Imre és Zcntai László, jobbára tehát a derékhad és a fiatalok energiájára alapozódik a kiadvány. A szerzői gárda sokrétegű és változatos isizín vonal on publikál. Azonban abban megegyeznek, hogy mindannyian szeretik a várost. E szeretetért Gserébe Sopron sopronivá fogadja a nem bennszülöttet is. A helyi kiadványokban az olvasó személyes kötődéseit is keresheti. Időtépett emlékeim boglyájából szegény Laki Feri kötettel a hátuk mögött beváltották Nagy László hozzájuk fűzött hitét. Tüskés utal arra., hogy sokáig nem volt egyértelmű Nagy László költészetének kritikai fogadtatása. Költői pályafutása során sokáig hallatszottak olyan vélekedések, melyek a költő válságáról beszéltek, arról, hogy költészete nem jut el a tömegekhez. A költő műveinek sorával válaszolt ezekre a vélekedésekre, de megfogalmazza cikkeiben, nyilatkozataiban is álláspontját a szellemileg renyhékkel, félremagyarázókkai szemben, ahogy ezt Tüskés bőven dokumentálja, összegezve a kritikai véleményeket a kezdetektől napjainkig. Elolvasása után végül is jó érzéssel teheti le Tüskés könyvét az olvasó, valóban kedvet kapva a költő műveinek alaposabb tanulmányozásához; a szerző valóban elősegíti az egyes költemények, versfordítások, a költő prózai megnyilatkozásainak alaposabb megismerését, értelmezését. A többi már irodalomtörténészek, kritikusok dolga*, hogy újabb adalékokkal, elemzésekkel bővítsék ismereteinket e nagy formátumú, kivételes erejű költészetről, a költő életútjáról. Az első jelentős lépés ezen az úton Tüskés Tibor érdeme. KERÉK IMRE — Soproni Füzetek ’82 képe verődik elém, mikor is Sopron városának egyik 'kicsi utcájában arról folyt az eszmecsere, ihatunk-e még kékfrankost? Vitánkat végül is egy felhajított kétforintos lett volna hivatott eldönteni, ha viszszabalált volna hozzánk. Elgurult végérvényesen, ezért aztán megszületett a salamoni döntés: mindegy, melyik oldalára fordult a kettes, a kékfrankost e városban szeretni illik, keressünk ismét e?^ kiskocsmát, soproni hangulatot lesni. No persze, nemcsak ez jellemző Sopronra, de azért ez sem szégyen. A kékfrankos versbe kívánkozik, valahogy ekképpen: „A valahai Kaszinóban / legendás pulóverében / asztalfőn ülve csöndesen örül / Vackor papája Kormos úr I ... előtte kékfrankossal telt pohár / s hallgat . . .” (Kerék Imre: Kormos úr Sopronban.) Jánoisy István Berzsenyi Dánielt és gondjait idézi Tűnődő Berzsenyi Sopronban, rS20-ban című versében. Ami e lírai eszmefuttatásból kitetszik, az egybecseng 70
