Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám - Takács Lajos: Határsértés, zálogolás a Dunántúlon a XVIII. században
S hogy mindez a zálogszedés nem mehetett nagyon simán, az az olyan adatokból is sejthető, mint amilyenek az 1765-ös nagykutasi kihallgatásból ránk maradtak1. E szerint több mint húsz éve, hogy a nagykutasiak Zsédöl Gergely kanászt tilosban érték, és el akarták fogni: eközben a „rajta lévő ujj irhát nadrágjáról le szaggatták, meg akarván kötözni, de jó erővel bírván a’ kanász magát ugyan csak ki szabadította Nagy Kutasiak kezébül. Mind az által - jegyezte meg végül is a tanú - öreg Szűrét, Fejszéjét ell húzták, a’ Tanú szeme láttára .. ,52 A pásztorok annál is inkább igyekeztek a behajtást elhárítani és nyájukat a bajtól óvni, mert a legtöbb esetben a kárt a gazda kanászára hárította át. Ezt a felelősséget már félfogadáskor is igyekeztek byrnne tudatosítani, de időnként később is emlékeztették rá. Az 1748. február 5-én Kötésén tartott kihallgatáson mondta el az egyik tanú, a köröshegyi Koza János, hogy „ez előtt circiter hét esztendővel Poczai földön Antal János Uram fiánál, ugyan Jánosnál kanászkodván, maga az Urának Attya mondotta légyen e Pátensnek: Barátom! - úgymond az úton, az melly mellet is a keresztes fákat - mint a határ jeleit - meg látná, által ne eressz, mert ha kárt vallasz és Marhádat be hajtyák, bizony te adózol érette . . ,”53 De hasonló kötelezettségről számolt be a darányi pásztor, Sántha Mihály is, az 1755. június 10-én Zádoron tartott határperben. A zálogpénzt, amit a kárba ment állatért kellett fizetnie, a gazdája csak bizonyos feltételek mjellett engedte el: ha továbbra is megmarad szolgálatában. Mint elmondta: „a' midőn ki telt volna akkori Esztendője, Szent György Nap tájban his formalibus Gazdája szólott ezen Tanúnak: Hallod-e Szolga! meg maracz-e nálam jövő Esztendőre? Ha megh maratez, béredet meg nem fordítom - nyugtatta meg. - Ha meg nem maracz, tudod, hogy Zádoriaknak Sörtéseimtül, melyeket Baksa folyásán túl bé hajtottak, fizettem: azt béredből ki fogom. . ,”M A ZÁLOGOK VISSZASZERZÉSE Az elhajtott és zálogba esett sertéseket gazdáik természetesen szerették volna minél előbb kiszabadítani. Több kísérlet is történt, hogy titokban visszaszerezzék, visszalopják. Ha jól őrizték, ez nem sikerült, amint arról a győrvári, 1737. szeptember 14-i kihallgatáson is az egyik tanú, a gősfai Kom ár András is beszámolt. Amint elmondta, „csak nem régen is Oloszkai Marhákat be kapván az meg írt jeleken belül - azaz a tilosban érvén, behajtották és kiváltásukért - ötven forintokat fizettek Kemendi Uraságnak Oloszkaiak.. Mindezt azután tették, miután sikertelen kísérlet történt kiszabadításukra. Ugyanis „Farkas névő Kanász éjjel el akarta lopni az Marhát, de az Strázsák miatt Szert nem tehetett rá. . ,”55 Sok más esetben azonban az efféle kísérlet sikerrel járt. Az 1749. április 9-én Nagymartonyban tartott kihallgatáson ismertette az egyik tanú, az udvarhelyi Gerencsér István, azt a tortúrát, amit disznai kiszabadítása érdekében a tulajdonos elszenvedett. Mint elmondta, egyszer a határon „kevéssé alább bocsátották a’ Tanú több Pásztor társaival edgyütt maga s. v. Söriváséit, melyeket Nagy Martonyi T. Uraságh Emberei ott találván, minnyáját ell hajtották. Egy esztendeig, vagy tovább is áristomban tartották, melly idő 52
