Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 1. szám - Takács Lajos: Határsértés, zálogolás a Dunántúlon a XVIII. században
sertésekből adódó ingyen pecsenye reményében. De előfordult az is, hogy a kanászok elől csellel lopták el a disznót, mint az 1663-ban a Veszprém megyei Kupiban is történt. Mint arról Léránt János, 59 éves kanász beszámolt, a kupi kanász hozzá ment és azt állította: „Te ]ános, a’ mi földünkön vannak ám az Sertéseid! Arra felelte a’ Tanú: De Mihály, rosszul mondod, mert még odébb esik a’ Sűrű és annak a Szélében lévő határ keő! S mivel nem hitte - folytatta az elbeszélést - oda vezette a’ Fatenst, holott is meg ismervén az határt valamennyire beszélgetvén (kis időt még ott töltötték). Mire visszatért a' Tanú, már azon Gyerkőcze Bujtár - ki vele jött, de közben visszamaradt - Tizen hat darabot ki szakaszott eö Nagysága Sörtésseibül és Kúpra bé hajtotta .. .41 A sertésekből való részesedés, az ingyen lakoma reménye tehát még cseles és tisztességtelen cselekedetekre is csábította a határ őrzőit éppúgy, mint a pásztorokat. Másrészt pedig, az ingyen pecsenyézés nem kis iszomjúságot okozott a hajtókban, akik a behajtás örömére különben is szívesen ittak áldomást és ültek tort. Így érthető az is, hogy csaknem minden sikeres behajtás ivással végződött. Az volt ugyanis a szokás, hogy a hajtők az (elfogott személyre ittak, pontosabban az ő váltságdíjára. Ezt a legtöbb korcsmáros megelőlegezte. Még az olyan kisebb kihágás alkalmával is így történt, mint ami pl. makkszedéssel történt, és amiről az 1738-as kertai kihallgatáson az egyik tanú, Szűcs János beszámolt: „Makk szedésen kapván Kertaiak az Fatenst, meg fogván és meg lánczolván, mind addig úgy tartották, valamigh az Gazdája kezességen ki nem váltotta és - amint elmondta - az reá ivott bort meg nem fizette. . ,”42 Az elfogott személy kontójára, a „reá ivott bor” volt az a külön fizetség, ami a zálogban tartott személyt terhelte. 1740. július 14-ón, az Oloszkán tartott kihallgatáson az egyik tanú, a győrvári Mátyás Pál mondta el, hogy „ezen pátensnek Marháit az előtt circiter 20 Esztendővel a Káptalan be hajtotta Oloszkára, egyet le öltek közülük - s meg is ették - és Oloszkaiak reájok is ittak. . ,”43 Némelykor a hajtópénzen kívül fizetett összeget, amelyet megittak, egyenesen áldomásnak nevezték. A behajtóik részére kétségkívül örömünnep, áldomás volt. 1773-ban a Somogy megyei Nemeskén tartott kihallgatáson számolt be az egyik tanú, az 5 3 éves molványi pásztor, Hagyó Mihály arról, hogy a nemeskei erdőpásztornak körülbelül húsz sertése jött át egyszer a moldoványi földre, mjelyeket ő behajtott, és „ezeknek váltságáért - mint elmondta - az Tanúnak és Báttyának - aki a behajtásban segítségére volt - 8 garast (fizetett) és azon felül áldomást is fizetni (kellett) ,”44 A ZÁLOGOK Egyébként a határsértéskor szedett zálog igen sokfélje lehetett. Régtől fogva ismert, hogy a behajtott állatoknak tizedét szokták zálogba fogni. 1623. május 9-én a Gárdonyiban tartott határperben is arról számolt be az egyik tanú, Ns. Somogyi Mihály, hogy a vanyolaiak disznait, amelyek földjére tévedtek, behajtotta és „mindgyárt ki jöttek az öregh Emberek dz beire megh látni, honnét hajtottam el és - fűzte hozzá - Ártányokat tizedben bántam ki. .A végén újra 50
