Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 3. szám - Tüskés Tibor: Svájci képek
lákíból álló szárnyasoltár nyitva Jézus születését és a háromkirályok hódolatát ábrázolja, becsukva Sienai Szent Katalin és Szent Erzsébet alakja látható. A képek jellegzetessége, hogy a bibliai jeleneteket az ismeretlen mester természeti környezetbe, valóságos reneszánsz kertbe ültette, az alakokat csupa virág, gyöngyvirág, ibolya, szamóca, lecsípett fejű, földön heverő piros és fehér szegfű veszi körül. A festmények e „mellékszereplői”, „modelljei” akár egy 16. századi botanikai könyv vagy egy reneszánsz kori költő - például a mi Balassi Bálintunk - verseinek az illusztrációi is lehetnének. „Széjjel tündökleni / Nem ládd-e a földet / Gyönyörű virágokkal? J Mezők illatoznak / fószagu rózsákkal, / Sokszínű violákkal. / Berkek, hegyek, völgyek / Mindenütt zöngenek / Sokféle madárszókkal” - kezdi egyik versét Balassi. A másikban szerelmesét hasonlítja a virágokhoz: „Kertemben nyílt piros rózsám, / Árnyéktartó szép ciprusfám, / fószagu kisded violám: / Egészséggel, szép Júliám!” A leggyakrabban visszatérő virágmoitívum miatt a képek alkotóját a művészettörténet „Szegfűs mester”-nek nevezi. A nyitott szárnyasoltár mögé sétálok, és a jobb oldali tábla hátoldalán fölfedezem Magyarországi Szent Erzsébet alakját. A múlt mesterei a bibliai alakokat saját koruk, a festmény készítésének idején divatos viseletben szokták ábrázolni. Ahogy Szegfűs mester a szárnyasoltáron a háromkirályokat a maga korának viseletébe öltözteti, azonképpen Erzsébet kezébe is magyaros cipó vagy kalács helyett a franciák bot hosszúságú kenyerét, a baguetüe-ot adja. Hosszan nézem Erzsébet rózsás, kerek arcát, egyik kezében a finom mívű reneszánsz ónkancsót, a másik kezében a két barna baguette-ot, testén a reneszánsz öltözetet. Köpenye vérpiros, fejkendője hófehér, köpenye alatt a testét fedő ruha fűzöld. Vajon sejtette-e Szegfűs mester, a fribourgi szárnyasoltár ismeretlen festője, hogy ez a három szín a magyar nemzeti zászló három mezőjének a színe lesz? ÜZLETEK, TEMPLOMOK, KÉPEK Van indiai tea, kínai tea, grúz tea ... Van mogyorós csokoládé, rizses csokoládé, tejcsokoládé, étcsokoládé.. . De mit szóljak akkor, ha egy teaszaküzlet kirakatában harminchatféle teát látok, ha egy édességboltban a polcok negyvennyolcféle csokoládés drazsét kínálnak, ha egy hentesnél nyolcféle disznóhúsból választhatok? 1981 nyarán Nyugat-Európában a ciklámenlila volt a női divatszín. Tudomásul veszem, van lila hajfesték, rúzs, körömlakk, kézitáska, bőrkesztyű, selyemsál, nyakék és cipő. De mit szóljak akkor, ha egy ilyen kollekciót, a női ruha kiegészítő darabjait a lila szín tucatnyi változatában kínálják? Bernben, szemerkélő esőben az árusok utcáját járom. Ebben a sétálóutcában, ahol járművek nem közlekedhetnek, a házakat nem később árkádosították, mint Pesten, a Kossuth Lajos utcában; már eleve úgy építették,' hogy esőben is a holmikat ’eladók a bolt előtti asztalokra rakhatják, és a vásárlók esernyő nélkül a kirakatok előtt sétálhatnak. Micsoda bölcs előrelátása volt ez a berni tanácsnak, a berni kereskedőknek! És ma micsoda hivalkodó bősége a fölhalmozott áruknak a boltokban és a kirakatokban! Igaz, több ember tolong a járdán, és nézi a kirakatokat, mint ahá'nyan az üzletekben vásárolnak, mégis szédítő ez a rafinált, természetfeletti csillogás, ez a bőség, ez a hatalmas választék. Ez már nem is a fogyasztó, hanem az eldobó társadalom vakító káprázata. Itt nem azért vásárolnak élelmet az emberek, mert éhesek, mert jóózűt akarnak enni, hanem azért, mert a kirakat minden nap mást kínál. Szodoma és Gomorra - volna kedvem fölkiáltani. Vagy a Názáretit idézni, aki „kötélből ostort fonván kihajtá őket a templomból”. Kénköves, tüzes fesőre, utolsó 55
