Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 3. szám - Tüskés Tibor: Svájci képek

ítéletre, pusztulásra megérett zsúfoltság és túltápláltság ez már. Nem a szellem; a biológiai élvezet bősége. Nem kívánnám életem zsíroskenyér korszakát vágyként és kötelező igénnyel visszahívni. De ez a bőség talán mégis túlzás. Főként ha arra gondolok, hogy a hétköznapi Bern kirakatában van harminchatiféle tea, de nincs a berni újság szombati számában) egyetlen vers, tárca vagy képzőművészeti írás.

Hát akkor már inkább égessenek meg Pécs főterén a rám neheztelő városatyák a kultúra helyi gondjai fölötti töprengésemért, melyet a Kritika közölt, mint legyek „berni író”, aki legföljebb hirdetéseket fogalmazhatna a helyi újságban. Otthon egy helyesnek vélt közösségi ügyet szolgálva is érdemesebb talán vereséget szenvedni, mint itt a zsúfolt kirakatok áruinak hullámhegyén, magam is áruvá válva, tengődni, vagy eldobott csomagolópapírként érdektelenségbe süllyedni.

Az óváros főterén áll a St. Vinzenskirche, az útikönyv szerint „Svájc legszebb késő csúcsíves temploma”. Hogy a legszebb-e, nem tudom, már csak azért sem, mert nem láttam még Svájc összes csúcsíves templomát. (Valószínű, nem is fogom.) De hogy az európai gótikus építészet egyik remeke, az minden bizonnyal igaz. Ám nem a templom építészeti szépségét akarom leírni, hanem azt a pillanatot fölidézni, amelyet falai közt átéltem.

Ebben a templomban ezen a hétköznap kora délután is valószínű több turista volt, mint ahány hívő az előző vasárnap megtöltötte. De akárhányan zsúfolódtunk is a magasba törő falak közé, a templom végtelenül üres volt. A tekintet rebbenve járt a katcsú oszlopkötegeken, a csúcsíves, festett üvegablakokon, a hálóboltozat kőfonadékán. Ezek a falak kiüresedtek, ez az épület funkcióját vesztette. Nem azért, mert kezdetben a katolikusok használták, majd a reformáció idején a puritán berni protestánsok kezéhe került. Ez az épület már nem templom, csak műemlék. Ez a templom már nem azt adja, amiért létesült. Nem a hivő zarándokhelye, csak esztétikai-szellemi fürdő. Nem hallottam Nietzsche kiáltását még sehol olyan hangosan, mint ebben a berni székesegyházban: „Isten meghalt!” Ebben a templomban már nem lakik Isten, itt Isten hallgat. A legtöbb látogató ugyanazzal az érzéssel nézi az épületet, a szentek szobrait, a középkori freskókat, mint az (egyiptomi piramisokat. A berni katedrálisra is érvényes, amit Illyés Gyula Európa számos nagyvárosának templomáról mond: „A kultusznak e szentélyeiből éppen az hiányzik, miiért létesültek: a kultusz■” Isten kiköltözött belőle, és egy másik „kultusz” ütött tanyát falaik közt: az idegenforgalom, a turizmus, a modern népvándorlás kultusza. A berni katedrális olyan, mint egy hatalmas svájci bankpalota.

Amikor kilépek a templomból, még mindig szemerkél az eső. Kisétálok a Münster-tcrrasse-ra, ahonnét pompás kilátás nyílik a mély völgyben kanyargó Aare folyóra és a távoli havasokra. A víz tajtékos hullámokat vet a sziklákon, sustorog és porzik, ezüst párává válik. Az Alpok ormait hókucsma fedi. A terasz két végén fedett éttermek várják a sétálót, de az eső elől inkább a téren álló vadgesztenyefák alá húzódom.

Erre a svájci utazásra egy kétszázéves könyvet hoztam magammal útikalauznak. Az utolsó pillanatban tettem a táskámba. Természetesen inkább pihentető olvasmánynak választottam, mint gyakorlati kérdésekben eligazító kalauznak. Kétszáz év nagy idő... De jobb cicerónét akkor sem találhattam volna, ha napokig latolgatom, mit hozzak magammal. Ismétlem): a könyv szerzője, Sándor István jó kétszáz évvel járt előttem Svájcban. Felütöm a könyvet, lássuk, mit ír Bernről? Úgy látszik, Sándor István is megállt az Aare fölött, talán ugyanazon a helyen, ahol most állok. Kísérteties az egyezés Sándor István leírása és aközött, amit látok. A folyó partjától a terasz pereméig járó liftet természetesen az újabb időkben építették. De a mély völgyben kanyargó folyó már akkor is a maihoz hasonló látványt kínálta. A gesztenyefák is (a maiak, ki tudja, hányadik ősei) itt álltak már. És talán az eső is ugyanígy szemerkélt kétszáz éve, mint ezen a 8i-es júliusi péntek délután.

56