Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 3. szám - Salamon Nándor: "Művészet veszélyes csillagzat alatt" - Kállai Ernő időszerűsége
SALAMON NÁNDOR: „Művészet veszélyes csillagzat alatt” Kállai Ernő időszerűsége Kállai Ernő alakja csaknem legendává oldódott már. Nem éppen önkéntes „kivonulását” követően jő ideig csak a barátok, küzdőtársak őrző, de néma emlékezetében volt helye. Művei hozzáférhetetlenül bibliotékák polcain rejtőztek, cikkei, kritikái sárguló újságok rétegződő lapjain mind mélyebbre merültek. A nagy szintézis óriás feladatával birkózó hazai művészetírás azonban meg nem kerülhette e mérhetetlenül gazdag életművet. Rá kellett döbbenni mindenkinek, hogy az önnön kereteiben változó, fejlődő, saját nézeteit időnként revideáló „szellemi mecénás” tapasztalatai, sejtései, megállapításai vonásnyit sem veszítettek időszerűségükből, termékenyítő, friss energiák sugárzására képesek ma is. Szerepük változatlanul jelentős századunk sokak számára még mindig „új”-nak vélt művészetének megismertetésében. Valójában több nemzedék számára „tiltott (gyümölcs” volt, s mostanában - válogatott írásait falvahabzsolva - kell ráébrednünk, milyen aranygazdagságú forrástól tartott távol az óvatoskodó, ásatag maradiság. Nem tudom megkerülni, hogy recenzióm bevezetőjeként ne szóljak személyes élményemről, amely eléggé késedelmesen, de mégiscsak megajándékozott a magam Kállai-katarzisának átélésével, elvezetett szellemének dús mezőire. Koromnál fogva sokáig hírét sem hallhattam. Szerény felsőfokú művészeti tanulmányaimat vidéki alma materben teljesítettem. Elporladt jeles mestereink a legkevésbé tehettek róla, hogy századunk modern művészete - az egyetemes és a hazai egyként! - akkortájt kimaradt a tananyagból. Helyzetünket jól jellemzi, hogy Picassóról mindössze annyit tudhattunk: ő festette a Békegalambot! Szerencsére, némi hivatástudat azért szorult belénk, s amikor ifor-rió becsvágytól hajtva, némileg már változott körülmények között, saját katedránkra léphettünk, rá kellett ébrednünk: valamiből kimaradtunk, a pótlást csak önerőből végezhetjük el. De egy ideig az új könyvek, szerényke albumok, kismonográfiák sem segíthettek. Viszont megnyílt pár antikvárium, ahol azután akadt néhány használható kincs. Ritka pesti útjaimon a Múzeum körúti üzletben próbáltam „segítséget” találni. Sorsfordító Szerencsének vélem ma is, hogy egyik alkalommal kezembe került egy (szürke, külseje után ítélve jelentéktelennek látszó könyv. Címe mindössze egyetlen név: Picasso. Belelapoztam. Pár színes, és sok fekete-fehér reprodukció kísérte a szellősen szedett szöveget. Csupa szokatlan és számomra ismeretlen ábrázolása a világnak. A szerző neve nem sokat mondott, a tárgy és a látvány azonban fölzaklatott. Boldog tulajdonosként távoztam. Amikor éjszaka leszálltam a vonatról távoli kisvárosunk állomásán, már tudtam, kincset találtam. Űj szellemek áramkörébe kapcsolódtam!, a világ és a művészet új összefüggéseinek kútfőjére bukkantam! az aláhúzásokkal, megjegyzésekkel megtűzdelt remek könyvecske révén. Az 1948-ban kiadott, 1958-ban megszerzett munka vezérlő csillagommá fényesedéit a modem művészet felé tájékozódó, keresgélő útjaimon. A könyvet író Kállai Ernőről jó ideig mégsem sikerült megtudnom jóformán semmit. Csupán a hatvanas években tünedezett fel a neve egy-egy folyóiratban, tanulmányok utalásaiban, lábjegyzeteiben. Hivatkoztak rá, citálták a konstruktivizmus43
