Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 3. szám - Töttős Gábor: "Míg én a sok kerülőt még most is megfogyva taposom" - Petőfi orvosbarátjának hétköznapjai

és Ter-mészetvizsgálók Egyesületének rendes, a Pest-Budai Orvosegylet levelező tagja, a Tolnamegyei Takarék és Hitelbank egyik igazgatója, sőt a Szekszárdi Méhészegylet aktívája. S hogy ezek mennyire nem csupán formális és tiszteletbeli megbízatások voltak, arra több a-pnó adat is bizonyítók. 1883 júniusában az ő sürgetésére alakul a helyi történelmi társulat, a Takarék alapítása és részvényárusítása éppúgy rá hárul részben, vagy egészben, mint a Bezerédj Pál által adományozott, négyszázszorosan nagyító górcsőért való hírlapi köszönetnyilvánítás, vagy halála előtt három hónappal a polgári leányiskola megnyitása.

„GYAKORTA HOZTA SÁNDORÁT ELŐ”

Egyéb tevékenységéből hajdani s azóta szerencsére elfeledett helybeli poétánk Tóth István jóvoltából akár rímekben is kaphatunk ízelítőt. „Dicső múltjából szép tavasz korának / Gyakorta hozta Sándorét elő. / Hol s merre járt, s vendége mint barátnak, / Mikor s meddig volt a nagy verselő. / Melyik hegy az, hol írva állt vagy ült, / Midőn eszméi lángjától hevült”, s folytathatnánk még tetszés szerint, mert a Tolnamegyei Közlönyben megjelent hat strófa közül még egynek sem értünk a végére. Tóth azonban nem kevés joggal írhatott emlékverset, hiszen soraiból kiderül: „Hozzá vivém lelkem virágait, / Kiválogatni hímes szálait: / S ő nem tekinti, hogy ki és mi hozta, / Örült nekik s r'óluk tanácsot oszta” ... A béketűrő főorvos ilyen irányú tevékenységének nyomát a Tolnavármegye nekrológja is megőrizte, épp úgy, miként a gazdagon tenyésző, s majdnem társasággá szerveződő poéta -locus-ok termékeit.

Ha túlságosan elnéző is lehetett ebben, irodalomtörténeti munkássága jóváteszi ítéletét. Évtizedekig fáradozott azon, hogy a lehető leghűségesebb és legpontosabb adatokat ismertesse meg a megyével és az országgal. Már az első Tolna megyei újság első évfolyamának harmadik számában, 1873. március 19-én hírül adja Boda Vilmos: „Bírjuk dr. Sass István megyei főorvos úr ígéretét, hogy legközelebb Petőfy (sic!) Sándor múltjára vonatkozólag érdekes és még eddig ismeretlen adatokat fog közrebocsájtani, melyek együtt átélt ifjúságuk korszakára vonatkoznak.” Csaknem nyolc esztendő telik el mégis az első cikkek megjelenéséig, amiben már nem a tartós elfoglaltság, sokkal inkább a műgond és alaposság játszhat közre. Az 1880 novemberében és decemberében napvilágot látott Petőfi Tolnamegyében - számos azóta született mű ellenére - a legjobb és legtömörebb összefoglalása a témának, amit legjobban igazol, hogy a pozitivista alapossággal dolgozó Hatvány Lajos így élt Petőfijében a legszavahihetőbbnek tartja szerzőjét.

Miért lettek maradandóvá a később a Vasárnapi Üjságban, Koszorúban és másutt közzétett Petőfi-emlékek? Szerepet játszhatott ebben, hogy írójuk baráti köréhez oly szigorú stiliszták tartoztak, mint Lehr Albert - egykori -tanárának fia -, Budjencz József, Szarvas Gábor, Gyulai Pál, s a vele rokonságban is levő Szász Károly. Miattuk sem tehetett közzé elkapkodott fércművet, az egyébként is kitűnő em-lékezőt|ehetségű hajdani barát. Mégis, talán legnagyszerűbb azt a szerénységet látni, amellyel csupán szolgálni ‘kívánt a krónikás: saját személyét - akár életének más területén -, itt is háttérbe szorítja, szinte kényszerű -elemnek tekinti. Jellemző példa erre az ©Iso igazán Petőfire valló eset. „A kis deák, mint ő és én valánk, mindig szeret a nagyok társaságában csüggni-lógni s nagy megbecsültetés volt mindig erre szert tehetni. De ezt ki is kell ám érdemelni. . .. Csúszkálni indultunk. . . . Amint a falu alatt elnyúló urasági kukoricza górék mögé jutottunk, elértük a vékony jégkéreggel borított folyócskát ...........Itt a rubiconnál megállt a széles termetű kamasz Sz ■ ■ ■ dy. »Na gyerekek,

ki ezt átugorja, az jöhet velünk, aki nem, az marad.« Én mértem a folyót s látva

26