Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 2. szám - Andorka Rudolf - Balázs Kovács Sándor: A háztartások jellemzőinek és azok változásának vagyoni rétegek szerinti különbségei Sárpilisen (1792-1804)
1. A két ökörpárral rendelkező háztartások túlnyomórészt már 1792-ben is bonyolult összetételűek voltak, egy részük 1804-ig osztódott, de az osztódás után az egyik új háztartás minden esetben bonyolult összetételű maradt. A gazdaságilag legerősebb háztartások uralkodó stratégiája tehát a többcsaládmagos háztartástípus fenntartása volt. 2. A gazdasági összeírásban nem szereplő háztartásoknak, tehát a nincsteleneknek a többsége elköltözött, új nincstelenek jöttek a helyükre. A többi közbenső kategóriában a változások iránya kevésbé egyértelmű. Az egy ökörpáros gazdáknál határozottan megmutatkozik a bonyolultabbá válás tendenciája. A lovas gazdáknál, valamint a csak tehenet tartóknál szintén az egyszerűből bonyolulttá válás a leggyakoribb változás, de közöttük már előfordul olyan osztódás, amikor az utód háztartások mind egyszerű összetételűek, tehát nem ragaszkodtak ahhoz, hogy megmaradjon legalább egy többcsaládmagos háztartás. Az állatot nem tartó háztartások közül egy sem osztódott részekre, több háztartás |egyszerűből bonyolulttá vált és előfordult az ellenkező irányú - bonyolultból egyszerűvé - változás is. Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy a nagyobb gazdasági erejű háztartások törekedtek a többcsaládmagos háztartások fenntartására, a közepes gazdasági erejűek a demográfiai eseményektől függően változtatták összetételüket, a legszegényebbek pedig alig voltak képesek egy családmagnál több személyt befogadni, eltartani. A SZÜLETÉSKORLÁTOZÁS KEZDETE A háztartások nagyságának növelése, a házas gyermekek befogadása a szülői háztartásokba azonban nyilvánvalóan okozott bizonyos nehézségeket és néhány évtizeden belül a sárközi gazdasági viszonyok és a közfelfogásban kialakult normák határaiba ütközött volna. Az osztódásnak is határt szabott a rendelkezésre álló kevés föld, a következményeképpen szükségszerűen bekövetkező elszegényedés. Az elvándorlásnak is korlátái lehettek: a szomszédos falvakban lakó férfiakkal való házasságkötés következtében a fiataloknak csak egy kis része távozhatott, mert ott is hasonló volt a népesség és a gazdasági erőforrások viszonya, egyénenként nagyobb távolságra, idegen közösségekbe láthatóan nem szívesen vándoroltak el, a teljes gazda háztartások elköltözése előfordult ugyan, de csak szórványosan. Maradt mint egyetlen lehetőség a népszaporodás korlátozása. Ennek két módja lehetett: a házasságkötések korlátozása, a házasságkötési életkor emelése és a házasságon belüli születéskorlátozás. A házasodási szokások nem változtak meg ebben az időszakban Sárpilisen: az 1790. előtt kötött házasságokban a nők átlagos házasságkötési életkora 19,0 év, az 1791. és 1820. között kötöttekben 18,4 év volt. Ezzel szemben a házasságban élő nők termékenysége lényegesen csökkent. A családlapok alapján összeállított mutatóink szerint a termékenység több mint egynegyedével, nagyjából családonként 2 gyermekkel csökkent. Ekkora csökkenést aligha magyarázhatunk mással, mint a viszonylag gyorsan elterjedt születéskorlátozás'sal. A népesség és gazdasági összeírásokkal való összevetés alapján meg tudjuk állapítani, milyen háztartástípusokban élő és milyen gazdasági erejű házaspároknál fordult elő, indult meg a születéskorlátozás. Nem könnyű azonban megállapítani, mely családokban alkalmazták, mivel ebben az időszakban egyetlen házaspárnál sem figyelhetünk meg nagyon nagyfokú és következetes születésszabá60
