Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 2. szám - Téglás János: Adalékok egy barátság történetéhez - Babits és Dienesék levelezése
Mégis, mégis téged talán jobban látlak, mint bárki mást. Mért hallgassam el, jól esik megmondanom, hogy amit odasejtek a szavaid mögé, az félelmesen hasonlít az én átélt nagy sírásaimhoz, amiknek nem nagyon régen lett vége. Engem máshol kezdett ki az élet, nem volt egy olyan parancsoló valamim, mint néked a poézis. Engem a science precizitása kábított el, de nem volt elég erős megállni a versenyt sok minden egyébbel, sok szertehúzó vággyal, amik mind egyszerre követelték minden erőmet. Nem véletlenül tettem én neked azokat a kérdéseket. Nem mintha hinni mertem volna, hogy ismerlek ismeretlenül, oh, sokkal jobban tisztelem én az egészen élő, mindenestül élő lelkeket, semhogy jósolni, kitalálni merjem őket. De ott voltál előttem valami ismeretlenségbe takarva; egy ember aki meg tudta érezni azt a csodálatosan nagy gondolatot, amit annyian ismernek félre s aminek én a megváltozásomat köszönöm; gondolhattam volna rád ilyenforma kérdések nélkül: hogyan élhet tebenned az a nagy szerelme a gondolkodásnak, ami nélkül nem éljük meg, fel sem ismerjük azt a gondolatot? Lehetett volna-e nem hinnem, hogy tebenned élni kell erőknek, amiket még nem próbáltál meg? mit akarhatsz velük, hova szántad őket? Mert nem férnek bele a költészet legesiegtágabb országába sem. Most ki merem írni, előbb nem mertem, hátha nem lett volna igaz■ És az ilyen várásoknak nagyon szomorú a meghazudtolás. Most tudom, hogy igazak. Máskép talán, mint én végigjártam, te is jársz egy nehéz utat, ahol túlságos sok szépség hívogat s nehéz a választás. Adhat-e neked valami bizalmat az, hogy valaki arra járt és választott mégis, majdnem úgy, hogy minden, minden megmaradt, amiről azt hitte le kell mondania. El tudnád hinni nekem, hogy a te belső életed is megtalálhatja a maga nagy gazdag folyamát, ahol összeomlik a soká egymásnak ártó ezer kívánság s egymást szépíti, igazabbá, teljesebbé teszi. És ha azt mondanám, hogy talán az a nagy kielégítetlenség, amit érzel csak azt jelenti, hogy nagyon sok erőre van szükséged s ha az a mindent egybeszorító nagy erő késik az eredménnyel, ennek csak az az oka, hogy nagyon nehéz a munkája, de nem lehetetlen - tudnál benne hinni csak addig, míg átfut rajtunk egy gondolat? Szeretnék segíteni neked; te fiatalabb vagy, mint én s ha pár évvel ezelőtt engem úgy kérdezett volna valaki, mint én kérdeztelek téged, nagyon szomorú választ kapott volna. Szeretnék valahogy egy gondolatnyit segíteni neked; nem úgy, mint gyöngéknek segítünk, hanem úgy amint csak az erőseknek lehet, akik még nem ismerik az erejüket, de maguktól is eljutnának oda, ahova el kell jutniok. Sok mindent tudnék kérdezni tőled és talán felelnék sok mindenre amit nem kérdezel. Te poéta vagy, malgré tói annál jobb mert különben nem lehetnél oly igazán szépen és mélyen az. De más is vagy, kell hogy más is légy, még valami dolgozik benned és csak lassan tud előtörni, mert nem olyan spontán eldalolása magunknak, aminek a szépségeit te ismered és meg tudod ismertetni. Erő kell neki, külön neki szánt erő és te meg fogod adni neki, oh bizonyos. Te tudod, hogy a legnagyobb írók és költők Plátó óta, filozófusok, és Bergson után még inkább azoknak kell lenniök. Nagyon várom a könyvedet, kiildjed, ne késsél vele a címem ott van a levél elején. És írj nekem olyan őszintén, mint én írtam neked. Nem tudom, milyen helyet kell elfoglalnunk egymás életében, de nem maradhatunk egymásnak idegenek, mert már most se vagyunk azok. Küldd el a könyvedet, még egyszer mondom, hogy nagyon várom, őszinte rokonérzéssel köszönt Valéria Fond III/j-jS/i. 4 49
