Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 2. szám - Zentai László: Szerénység, egyetemes emberszeretet - Jánosy István költői és műfordítói világa
telezettsége megmarad, de legbelül mi olvasók is, az egyetlen lehetséges megoldást várjuk: Oresztész részesüljön irgalomban, mert irdatlan pokoljárásai, belső vergődései és gyötrő kétségei miatt, erre mindenképpen „rászolgált”. Higgyünk Aiszkhülosznak: az anyagyilkos főhős önnön megtisztulása bekövetkezik! Legalább ennyire izgalmas feladatnak ígérkezett a Csúsingura lefordítása. Nagyszerűségükben is riasztó szamurájhősök visszataszító kegyetlensége, egyarcú érzéketlensége elevenedik meg Juranoszke, Moronao, Enja és a pénzsóvár Szadakuró személyében. Elfojtott impulzusok egyre erősödő kitörései, a tudat alatt állandósult vérbosszú belső folyamatai, eltorzult jellemű emberek rideg magatartásformái jellemzik ezt a kitűnően és cselekménysorozatában olyannyira fordulatosán megírt drámát. Jánosy fordítómiűhelyének ugyancsak kemény erőpróbája lehetett ennek a szikár japán dokumentumdrámának a tolmácsolása. Filológusi ismeretek hiányában csak az olvasmányélmény ránk gyakorolt hatása felől közelíthetünk a műhöz, s azonnal tegyük hozzá - így szerencsésebb! A műfordító megszállottsággal vállalt türelmes munkája, gazdag szókincse, nyelvi fantáziája, archaizáló készsége és a populáris kifejezések nagyfokú ismerete segített bennünket - transzponálások nélkül - a mű igazi értékeinek megismeréséhez. Jánosy István végiggondolta lehetőségeit, de az eredmény szempontjából, a műalkotás művészileg leghatásosabb és legértékesebb vonásait emelte a tolmácsolás lehető legmagasabb szintjére. Démoni erővel megsejtette a megoldást, nyelvi regiszterei és tudatos fegyelme segítségével. Magyarításából még valami kiérezhető: miként azt már Lengyel Balázs is észrevette Jánosy Aiszkhülosz drámafordításaiban, ugyanúgy nekünk is szembetűnik, hogy a Csúsingurában szintén az erő találkozott az erővel, az ős darabosság és tömbszerüség a túlhevített indulat modern darabosságával. A szereplők gesztusai mögött, velünk olvasókkal is megérezteti, hogy ebben a vérrel ötvözött darabban, tulajdonképpen kit vállalhatunk pozitív hősnek, aki továbbélhet emlékezetünkben, hiszen szükségképpen, a borzongató szamuráj etikett ellenében is egyedül ő, Honzó vállalja föl az életmentő, tisztán gondolkodó ember és emberiesség szerepét. Még akkor is az emberi érzéseire hallgat, amikor tudja, hogy ezért saját életével kell fizetnie. Honzó tragikusan magányos hős, aki csak saját töprengéseire hagyatkozhat ebben a kauzalitásokkal túlzsúfolt cselekménysorozatban. Az egymás ellen ható erők küzdelmében az igazi erkölcsi győztes Honzó, aki haláltusájában is, lányának, Konaniinak szerelmi diadalát hirdeti: „Boldog vagyok. Minden úgy fordult, ahogy reméltem. A hűség mintaképei számunkra Ju Jang Kínában és Óbosi japánban. Ősidőktől fogva máig csak ez a kettő. Ha az egyik példakép fiának, Rikijának lehet a felesége - ez százszorta nagyobb megtiszteltetés egy szamurájlánynak, mintha a Császár szemelné ki az ágyába. . . Konami, méltónak bizonyultál erre.” Szopboklész hatalmas életművéből mindössze hét tragédia maradt fenn teljes egészében, s közöttük a legismertebb az Oedipus király és az Oedipus Kolonosban, valamint az Antigoné. Az Oedipus drámákat, Csiky Gergely korábbi magyarításának fölhasználásával, Babits Mihály veretes fordításában ismerhette meg a magyar olvasó, az Antigonét Mészöly Dezső tolmácsolta. Miként ma elmondhatjuk, vagy inkább joggal remélhetjük, hogy műveltségünk szinte minden ága a görög kultúra törzséből nőtt ki, ugyanakkor a hellasziakat leigázó rómaiak kiemelkedő művészei is a görög rege- és mondavilág elemeit használták föl műveikben, ügyelve arra, hogy saját koruk ízlésének és isteneik kegyének megfelelően formálják át az alapmotívumokat. Seneca művének alapja szintén a mitológiai történet közismert magja. Apollón templomában Püthia nevű papnője, borzalmas jóslattal lepi meg a fiatal thébai királyt, Laioszt, Iokasztétól születendő fia megöli őt és saját anyját veszi nőül. Az isteni jóslat bekövetkezik, amikor Oidipus visszatér Korinthoszból Thébaiba, nem sejti: igazságos uralkodása ellenére a szörnyűséges bűn beteljesedett! 29
