Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)

1984 / 2. szám - Zentai László: Szerénység, egyetemes emberszeretet - Jánosy István költői és műfordítói világa

Jánosy István szenvedélyes, tehát nemcsak kiadói megbízásokra dolgozó fordító, és szinte magához vonzotta, tudatosan kiválasztotta magának azokat a költőket, írókat, akik puritánságukban a szenvedés terhét vállukra vették. Szergej Jeszenyint, aki az imaginizmus meglehetősen zavaros, öncélú képteremtő mozgalmától jutott el a világos szerkesztésű, letisztult gondolatiságú költészetig:

Nyomom, bicegő had. a nyáj nyomán csupa vértanumódra beszeltek „Szolgáljuk urunkat egyformán a nyakunkra vevőn a terénket”.

(Énekes koldusok)

Ebben a tragikusan rövid jeszenyini életútban van valami rettenetes, de egyben csodálatos, képzeletben létező, s a fordító nyelvén is megmintázható tragiku'mrgazdagság. Ezt a sokszólamú, funkciójában is sokértelmű lírikust magyarul megszólaltam, csupán a műgond legnemesebb pedantériájával lehetetlen lenne! Ehhez több kell! Jeszenyin paraszti álomvilágának és temperamentumának olyan - a tolmácsolást vállaló költő belső empíriájában megelevenedő - szellemidézése, amelyben a műfordítás „énfeloldóan” hasonlatossá válik az eredeti művel, a megközelíthetetlen csúcsot járja körbe, egyre szűkítve a körgyűrűket. S innen már csak ,egy lépés a beteljesületlen szeretet létezését hipnotikus bűvöletben megálmodó Dylan Thomas világa, akinek örvénylő képeit, az ellentétes erők örökös küzdelmének gigantikus méretű látomásait, ambivalenciájának összeütközési pontjait Jánosy messzemenően figyelembe veszi, egyben utat .engedve a thomasi dialektika dinamikus burjánzásának:

A társ-fél megfagyott, hogy bugyborékolt Jéghegy sarjából korhadék-tavaszt,

A társ-mag s -árny a csecsben megcsomósult,

Amint ajka a tej lucskán dagaszt,

Mert bukottba sarjadt a fél szeretet,

Szellembe, mi nem született.

(Világom piramis)

Thomas gondolkodásmódjának gyökereit „ízlelgetve” döbben rá a fordító, hogy a saját révület-álom-montázsai önmagukban véve teljességgel hasonlatosak ezzel a motívum világgal.

Ha tovább vizsgálódunk Jánosy műfordítói világában, és elmélyült következetességgel hatolunk az általa tolmácsolt drámák gondolati mélységeibe, azonnal kitetszik, hogy egy olyan világ meghódítására, maradéktalan megismerésére törekszik, amely leplezetlen őszinteséggel tárja föl előtte az emberiség talán legősibb ellentétpárját: a bosszút és az emberséget. A megértés elmecsiszoló vágyának kiteljesedését láthatjuk szándékában, mert ezekben a „bosszúdrámákban”, a szükségszerűen megszépített valóságtragikumokat és azok mozgatórugóit hozza tudatközeibe, de ugyanakkor számára legalább annyira fontos föladat, a rosszért felelőssé tehető erőszak elleni tiltakozás emberségre hívó szava és a humanizálható élet katarzist kiváltó szándéka. Miként Aiszkhülosz Oreszteiájában a vérbosszú ..eszméjét fölváltja a megbékélésbe vetett hit, ugyanúgy a magyarítást vállaló Jánosy István is, ösztöneinknek legmélyebb régióiba igyekszik hatolni, mert az emberiesség nevében elfojtható indulatok helyébe - mindenkori követendő példának - az erős, sugaras szeretetet állítja. OresztészK a harmadik felvonásban, emberi-isteni bírái fölmentik rettenetes bűne alól, igaz, vezeklő kö28