Dunatáj, 1984 (7. évfolyam, 1-4. szám)
1984 / 2. szám - Csányi László: Dudith András, vagy a halhatatlanság nyomorúsága
nem pedig szakácsom vigyázatlanságát, amiért túlságosan erős tüzet gyújtott, azután tiszttartómnak hanyagságát, aki a kéményt nem tisztíttatta ki idejében, és nem kotortatta ki belőle a kormot, a tűzvész anyagát. Mindez pedig nem sokkal az üstökös megjelenése után történt.” Humora is megcsillan, midőn a veronai Anniba! Raimundust idézi, aki - -talán a kor hibájából - teszi hozzá, hosszú és szerencsés életet olvasott ki magának az üstökös útjából. „Kívánom neki - mondja jókedvűen - de ha így lesz, abban az üstökösnek semmi része nincs.” „Mégis akadnak egyesek, akik azt erősítgetik, hogy hinnünk kell az asztrológusoknak és hiú jövendöléseiknek helyet kell biztosítanunk okos emberek társaságában." Költők, sőt történetírók is vannak közöttük, de „a nagy tekintélyű teológusokkal” kezdi ellenérvieit, lévén az ő szavuk minden párt számára a leghatásosabb bizonyság. A természettudomány nem lép előbbre Dudith traktátusával, de fontosabb is ennél a gondolat szabadsága, mert minden óvatosságával együtt már túljutott azon a vallási türelmetlenségein, ami a konokul szembenálló ellenfeleket egyformán jellemezte. Az időpont is fontos: ezekben az éviekben újra, természetesen nem utoljára, fellángol a türelmetlenség. Melius már kiábrándult Dudithból, Debrecenben felbukkan a „fekete ember”, bizonyos Karácsony György, akiről azt híresztelték, hogy szavára csodák történnek, de azután a török szétverte martalócait, akiket állítólag maga árult el, neki pedig fejét vették. Az anabaptisták Sión királyságára készültek, a Debreceni disputában pedig így beszél a javait féltő Vicarius Pál: „Ha mü itt most nyerünk, tehát újonnan születünk, de ha most elveszítjük, akitől bizony igen félek, elesünk a jó bor 'mellől.” A kozmikus félelemnek valószó-nűleg -több az áldozata, mint amennyiről tudunk, egyet Verancsics leveléből (1562) ismerünk: „Valami lllosway Péter nevű wittenbergi tanuló tanító - írja Forgách Ferencnek - most debreceni munkás volt, aki Ecsed vá rátái nem messze, Csaboly faluban felakasztotta magát a praedestinatiotól való félelmében.” A hittételek vagy kételyt ébresztenek vagy félelmet, mert a megnyugváshoz immár alig van közük, de a hit harcosai mindkét oldalon egyformán kíméletlenek, még akkor is, ha a gondolat szabadsága is kitermeli a maga szükségszerű szélhámosait, mint Paleologus vagy Francken esetében. De ebben az érdekkel átszőtt világban az igazság elfogulatlan keresése sem veszélytelen, s a humanista, aki felismerte nyugalma viszonylagosságát, antik auktorokhoz menekül, vagy végső konklúzióként az általánosban keres menedéket. Dudith is, aki kommentárja végén így foglalja egybe az áttekinthető világot: „Az égnek semmi köze a császárokhoz és a királyokhoz. Az ég ugyanis egyetemes ok, mely a mozgás és a fény áldásával e világon mindeneket változtat és éltet, sokféle módon, miközben magukról a dolgokról semmiféle tudomása nincs.” (A Dudith-idézeteket Borzsák István és Mátrai László fordította.) Ezzel tulajdonképpen kettészakadt a világ, s bár a Föld még mindig mozdulatlanul áll a mindenség középpontjában, az embernek már nemi kell visszavetítenie sorsát az égboltra, s kilépve a skolasztika bizonytalan erdejéből, elindulhat, hogy megpróbáljon berendezkedni itt a földön. Nagy ára van, s ezt Dudith is jól tudta. SOLITUDO Lassan elmúlik a hitviták zabolátlanul hősi kora, s bár az utóvédharcokban is sokan veszítették életüket, ekkorra már az eszme tragédiája egyéni sorsba öltözött, ez22
