Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám - Pomogáts Béla: A harmadik nemzedék indulása - Takáts Gyula levélgyűjteményéhez
POMOGÁTS BÉLA: A harmadik nemzedék indulása Takáts Gyula levélgyűjteményéhez Az írók mindig tisztelik a leírott szót, meg szokták őrizni kézirataikat, sőt mások kéziratait, leveleit. Takáts Gyula kaposvári dolgozószobája is őriz egy ilyen gyűjteményt: költőtársak, költőbarátok leveleit. E költők többnyire a huszadik századi magyar líra harmadik nemzedékét képviselik, ennek a nemzedéknek a sorában lépett fel a levelek címzettje is. A gyűjtemény, amelyet most közread, irodalomtörténeti dokumentum: Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Vas István, Rónay György, Jékely Zoltán, Képes Géza, Kálnoky László és mások levelei követik egymást. Általában a harmincas évekből valók ezek a levelek, a harmadik költőnemzedék indulásáról és szellemi tájékozódásáról számolnak be. Bemutatják a helykeresés küzdelmeit, az irodalmi nyilvánosságért folytatott, bizony nem könynyű harcokat, megrajzolják a harmincas évek fiatal költőinek törekvéseit. De részlegesen képet adnak a felszabadulást követő esztendők irodalmi életéről, a magyar írótársadalom akkori nagyralátó terveiről is. Irodalomtörténeti dokumentumok, személyes tanúvallomások ezek a levelek: az élő magyar irodalom egyik kiváló költőnemzedékének belső történetét követik nyomon. Az irodalomtörténet-írás általában a modern magyar költészet három nemzedékét szokta megkülönböztetni abban a nagyobb irodalomtörténeti korszakban, amelynek kezdetét a Nyugat körül kibontakozó „irodalmi forradalom” s végét a felszabadulást követő kulturális átalakulás jelöli meg. A nemzedék fogalma természetesen nem csupán korosztályt jelent, ennél jóval többet: szellemi közösséget, amely az élmények, tapasztalatok hasonlóságára épül és hasonló művészi törekvésekhez vezet. A modern magyar költészet első nemzedéke - Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Kaffka Margit és Füst Milán - vívta meg az „irodalmi forradalom” küzdelmeit. Új költői szemléletet és magatartást honosított meg, az egyéniség feltétlen jogát hirdette, minden tapasztalatot és felismerést az egyéniségen szűrt át. Éppen ezért a költői nyelv erősen személyes változatait alakította ki, a változatoknak azt a széles színképét, amelyben a szecesszió és az impresszionizmus, a szimbolizmus és az intellektuális tárgyszerűség egyaránt helyet kapott. A második költőnemzedéknek - József Attilának, Illyés Gyulának, Szabó Lőrincnek, Erdélyi Józsefnek, Sárközi Györgynek, Fodor Józsefnek és másoknak
