Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám - Pomogáts Béla: A harmadik nemzedék indulása - Takáts Gyula levélgyűjteményéhez
- a forradalmak veresége, a történelmi Magyarország bukása után kellett tájékozódniok. E nemzedék az avantgarde irányzatok átmeneti hatása után, egy korszerű költői realizmusban, az ábrázoló-leíró kifejezésmódban, a racionalista gondolkodásmódban találta meg önmagát. Heves közéleti érdeklődés, nem egyszer forradalmi szenvedély hatotta át munkásságát, az egyéniség kultuszát közösségi vonzalommal, sőt öntudatos politikai elkötelezettséggel váltotta fel. Vagy ellenkezőleg, gyanakvással tekintett mind az egyénre, mind a közösségre, s a személyiség elfogulatlan vizsgálatára, könyörtelen önelemzésére vállalkozott. Az erősebben közösségi elkötelezettséget József Attila és Illyés Gyula lírája példázza, a magányos önvizsgálat útját Szabó Lőrinc költészete járta be. A harmadik költői nemzedék némiképp visszafordult az első eszményeihez. Az alkotó személyiség benső körében maradt, már eleve bizonyos gyanakvást érzett a nagy történelmi események és mozgalmak iránt. Általában a műalkotás maga érdekelte, a költészet erkölcsi és kulturális feladataival viaskodott, s kevésbé vett részt a közélet küzdelmeiben. Valójában elhagyatottnak, kifosztottnak érezte magát, két háború között, az európai kultúra súlyos válságában próbált tájékozódni. Ügy gondolta, hogy a társadalomban tapasztalt veszedelmes feszültségek elől a költészet belső világába kell húzódnia, önmagát kell építenie, az emberi kultúra nagy hagyományait kell gondoznia, s a műhelyben végzett munka révén szolgálhat érvényes erkölcsi példával akár a harcosabb közéleti mozgalmak számára is. Ehhez a harmadik nemzedékhez olyan költők tartoztak, mint Radnóti Miklós, Vas István, Zelk Zoltán, Forgács Antal, Pásztor Béla, Weöres Sándor, Jékely Zoltán, Rónay György, Képes Géza, Kálnoky László, Hajnal Anna, Csorba Győző és maga Takáts Gyula. A harmadik nemzedék költői már a forradalmak veresége után nevelkedtek és a húszas évek konzervatív közszelleme idején szerezték első társadalmi tapasztalataikat. Maga a nemzedék a harmincas évek elején lépett igazán színre. 1933. november 16-án hangzott el a Nyugat felhívása „az ismeretlen magyar költőkhöz”, toborzót hirdetve, a fiatalok jelentkezését várva. Egy év sem telt belé, és a fiatalok: Vas, Weöres, Zelk, Forgács Antal, Hajnal Anna és Radnóti a nagy múltú folyóirat munkatársai lettek, sőt meghívást kaptak Babits társaságába, otthonába. 1934-ben megjelent az ifjú írókat tömörítő Vajda János Társaság antológiája, az Új Magyar Líra. Az idősebb nemzedék tekintélyes kritikusa, Kárpáti Aurél szerkesztette, és a Társaság költői pályázata alapján Bálint György, Berczeli A. Károly, Hajnal Anna, Jékely Zoltán, Készéi Imre, Radnóti Miklós, Rónai Mihály András, Toldalagi Pál, Vas István, Weöres Sándor és Zelk Zoltán verseit közölte többek között. Az antológiát Babits ismertette a Nyugat Könyvről könyvre című híres rovatában; ő nevezte el a költőket „harmadik generációnak” is. Ebben a kötetben - írta - éppen az tűnik föl, mennyire hiányzik minden újabb külföldi megtermékenyülés az ifjú lírából: a magyar költészet szinte megtagadja itt exogám természetét. (...) ami európai echo zeng, az nem egyenesen érkezett Nyugatról, hanem az előző generációk közvetítésével. Talán örülnünk is kellene ennek. Költészetünk oly nagy és gazdag már, hogy a fiatal költő nem érzi szükségét távolabbi mintákat keresni: elég, ha elődei könyvét forgatja.” Azt vette észre, ami a harmadik nemzedék indulásának valóban egyik jellegzetes gesztusa volt: nem kísérletezett, nem akart lázadni a hagyomány ellen, inkább beilleszkedett abba a költői stílus-6
