Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám - Drescher J. Attila: "Ott történik meg nélküled, ami veled..." - Bertók László költészetéről
a múltnak kútja - így Thomas Mann (bár el is szédítheti az óvatlanul fölébe hajlót). Bertók nem is tűnik különösebben otthonosnak a jelen ideges világában. A „visszafelé nézve harangozás” mozzanata mindenesetre megrendítő. Nem csupán a valóság, mi is változunk. Megváltozunk? - riad ránk a kérdés, s vajon: mennyire? Tűnődésre okot adó élmény az évek szaporodása, s az idő futását a tér, a változó helyszín is jelezheti; a tér által is érzékelhető az idő változása, múlása (miként Arany számára az elfutó gyermekkor képe az abroncsos alföldi szekér láttán a pesti vásárban). A gyermekkor száncsengői végérvényesen elrekedtek, hangjuk csak nagyritkán, bágyadtan szól, s reálisabb tárgy ma egy robbanófej, mondja Bertók. Ihletett rezignációban így vall a negyvenen túlra érkezett férfiemberről - prózában: „ ... túl a negyvenen a költő is ráébred, hogy végérvényesen felnőtt, és többször gondol már a halálra, mint a halhatatlanságra.” A kitéríthetetlen jövő, a végzet reménytelensége elől rejtezik tárgyaiba (azok valameddig megőrzik majd, de bizonyára tovább - véges emberi léténél). Hogy a határhelyzetek élése mennyire alapélménye, A történet c. vers is tanúskodik róla: a „kívül is bent már” élménye szüli. A „tárgyak” kötetének első ciklusában a versek is földre hulló tárgyként kopognak, s mind több a kérdés, a tudós tudatlanság. Sajátos ezekben az újabb költeményekben az is, hogy sokféle asszociációt kiváltanak, de konkrétan egyetlen jelentésszinthez sem kötődnek, vagy csak nehezen. S akad egy paradox tanulság is: a lehetetlent lehetetlen képekkel lehet csak kifejezni. Egyre inkább a disszonancia tűnik versszervező érzelmi-gondolati elemnek. Már semmi sem igazán olyan, mint amilyen, nincs valódi névátvitel vagy hasonlat sem, csak esetlegesség és feltételesség: mintha. A ,még’, a ,mégse’, a ,de már’ között és körül gyűrűznek versei, a se ilyen, se olyan bizonytalan határt szabó tudatrezdüléseivel ábrázol. Régi bertóki vonulatot folytat, mikor a kihagyásos technikán túlmenően a továbbgondolást kikényszerítő elhallgatás vagy elharapás eszközével erősít. Egy-egy félsorral is életigazságokra döbbent: annyira csak, hogy életed árán megjegyezze halálodat (Életed árán) Az Állsz egy üres lavórban c. vers profán helyzetből indít látszólag, s teljes a diszharmónia; az üres lavór képe az emlékezet vagy a jövő metaforája, a kiürültséget is jelzi, és az embert mutatja a maga kiszolgáltatottságában, kicsiségében. Az egyszerű és meghökkentő vershelyzet vázolása után a kibontott gondolat - éppen e szokatlan indítás miatt - esztétikai többletet is eredményez. Az emléktémakör is visszatér benne, kiegészülve az idő újabb természetével, hogy ti. a változás egyúttal csalódás is, mert az idő vissza nem perelhető, de megéljük illúzióját tárgyiasult emlékeinkben. S ahogy a vers fogalmazza egybe a helyreálló harmóniát: s mikor annyira önmagad leszel, hogy önmagadról elfeledkezel, fölismer mind, és újra megfogan az időben a tér, a nincsben a van. 30
