Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1983 / 1. szám - Drescher J. Attila: "Ott történik meg nélküled, ami veled..." - Bertók László költészetéről
A Dédapám, Március jelentős ciklus, világjobbító elméknek, szellemeknek ajánlva. A címadó költemény epikus sodrású történelemértelmezés, verses családi életrajz, de Bertók benne valójában három szálat fon egybe: a nemzeti múlt, a családtörténet és a személyes sors szálait. A „megkapaszkodni valami közösben” felismerése és igénye korunkban csaknem eposzi rangú gondolat. Jelenünkbe időnként belefarol a múlt - gonoszabb emlékeivel is, ellenségesen vagy elviselhetően. A költő szemléleti komorsága változatlan, még a példakép-versekben is. Ugyanakkor a visszafelé tekintés - jellemzője bár néhány versének és hangulatának - mégsem tart igényt az ars poetica rangjára. Az ironikus-önironikus világértelmezésre példa viszont - s záradék lévén külön hangsúllyal - a következő négy sor: És sóhajtod azt, hogy zöld a fa, nincsen veszély, van még csoda, megél magyar, megáll Buda, és nem halunk meg; nem, soha. (Nincsen veszély) „A meg-nem-írt-versek könyvében” nyugvó remekművek (Kockakövek) említése önmagában is gondolatokra késztető. E ciklusban mintha újra kiengedne az absztrakció szorítógyűrűje: a műhelymunkából kapunk képeket, tudunk meg apró titkokat: S rögtön ezután: Mert minden vers alkalmi vers, alkalmat benne ne keress. Magadban van, ha megtalálod. De amikor csak varjú károg, és azt hiszik: pacsirta szól, nagy bűn rejtőzik valahol. (I.) Ha nem fog már se cél, se part, a ritmus talán összetart. . . A „csupa volt s lehetett-volna világ” mitikus bűnössége és a tagadásokkal meg félelmekkel súlyosbított létezés megismételhetetlen élménye bújik meg a kötet holdudvarában. Feltételességre épülő hét szonettje egy-egy kiszakadt mondat, de annak tökéletes, ismét csak morális alapvetéssel. Arany Epilógusának szellemét idézi szerény-öntudatos Mind a hét főbűnt c. igen jó költeménye. A felsorolt néhány példa is azt igazolja, hogy Bertók László változatlanul a maga útján halad, s a bölcs rezignációt elhozó-kiváltó tapasztalatok nyomán egy letisztult, gondolatilag is tisztázott világlátáson belül, egyénített nyelven ír a maga élménysoráról, melynek megéneklése során több a fájdalmas felhang. A hiányokat gyászoló költői attitűd, a hangvétel elégikussága a múlt ismerős-meghitt képeinek elúszásával, a szűkebb rokoni kör elhagyásával, az életkor zsákként vállunkra nehezedő göncével magyarázható. Bertók évek óta többfelé égeti tüzeit, s ugyan 31
