Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 4. szám - Kovács Sándor Iván: Zrínyi ekhós verse

Széliül hajtott nya'kát” - írja Zrínyi a nádról. Ha rátekintünk Nádasdy metszetes ardképeire (pl. a Widemannéra, 1651), ez a versbeli nád-jellemzés meghökkentően találó. Nádasdy hajzata gyér, puha, zilált, bajsza ritkás, lekonyuló, szeme kidülledt, füle elálló, nyakát behúzza, fejét ferdán tartja - valóban: „rá nézni is árt”. A rózsa (férfi) — méh (nő) szerepcsere kétségkívül ellentmond a Balassi Ad apes^ében is megfigyelhető konvenciónak, de Zrínyi azzal éppen nem hőkölni akar, hogy azt mondja Júliáról: a rózsa helyett nádra szállott. A szereplők felcserélése tudatos és merész lelemény, is következetesen megfelel ennek a erotikus vízió is („Herkules oszlopa”, Kívántam, dűlne rám / Szép márvány palotám”), amely bizony ugyancsak fordított szerelmi helyzetet szuggerál... Mint Zrínyi Miklós lírai verseinek horvát változata c. sajtó alatt lévő tanulmányában Szusity Xénia rámutat: a puritán Zrínyi Péter természetesen megértette a Giibraltár-metafora erotikáját, úgyannyira, hogy az egész strófát törölte a horvát változatból. De teljesen kihagyta a második öanzonettát is, talán éppen azért, mert tisztában volt vele, hogy bátyja itt éppúgy szerelmi vetélytársára, Nádasdyra céloz, mint Frangcpánra Licaon esetében. Az ötvenes évek végére az egykori fiatal szerelmi vetéiytársak meglett országnagyok, a célzások értelmüket veszítették, illetve családi, szövetségi érdekeket sértettek volna. A rózsa és a méh szerepcseréjének sem volt már semmi értelme, a szabályossá tett horvát ekhós versben Zrínyi Péter vissza is igazította a szereposztást, Júliát nevezvén „rózsácskának”. Pimát Antal szerint a vers „tele van elég világos célzásokkal arra, bogy a hölgy Zrínyinek már seretője volt: ...»Mindig kertemben lakott.« Hogy mit jelent az, hogy a (hölgy a költő kertjében lakott, az pl. az Argirus-bél megtudható.” Ez így van, kérdés azonban, tulajdonítható-e „életrajzi” hitel e vallomásnak? Lehet a képzelet játéka is, vagy még inkább: kompromittálónak szánt túlzó célzás.

Az általam kiemelt szavak magyarázandók. A „bánatodat” d-je alighanem másolási, illetve sajtóhiba m helyett, mert miért a rózsa panaszában gyönyörködő Bkhó lenne bánatos? A rózsa akarja elfelejtetni bánatát: „Felejts (.felejtsd’) bánatomat!” Az Bkhó Annál válasza a

szót megismétlő következő sor annáljával egyezik, értelme tehát: ,őnála’. Az Annál... következésképpen töredékes válasz, csak válasz-kezdet, de a rím miatt nem lehetett több egyetlen szónál. Ezt a jelleget érzékeltetem a három ponttal.

38 Engem szomorító hamis választókkal — (E.) Okkal.

Nem okkal, s nem jókkal, hanem nagy hosszukkal,

Választod csufbul áll, és rakva játékkal (E.) Áll.

Állj hát és ne tréfálj, eressz jó választtal (E.) Osztán.

Miért vagy szép Echo, oly igen boszonto? (E.) Ontó.

Te vagy a vér-ontó, én könyvem hullató. (E.) Tó.

Te bizony sirásom, te penig fordító, Keserves, panaszos versem hamisító. (E.) O.

Az első két .strófában az Bkhó epikai menetű, logikus válaszokat adott, a fenti 7-8. versszakban csupán visszhang, kádencia. Balassi tökélyéhez képest Zrínyi itt valóban kezdetleges, bár néhány szóbcfoglalása meglepően jó: „választóval — Okkal; boszonto - Ontó; hullató - Tó”. A „Te bizony sírásom, te penig fordító” sorhoz Négyesy azt jegyzi meg (ZrínyiJtiad. 1914. 477.), hogy a sirásom „talán sírásóm, de mind a két forrásban rövid az o”. Persze hogy rövid, mert sírásom akar lenni; a sor nyilvánvalóan inverziós: ,Te bizony, te penig sírásom fordító’.

39 Magyar népdalok. II. köt. Id. ‘kiad. 529-5 3°.

40 Uo. 739.

41 Horváth Iván: Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben. Bp. 1982. 220, 224-225.

42 Uo. 224.

43 Vö. Klaniczay 1964. 151-153.

4 1 Klani'czay-Osapodi kiad. II. 1958. 598.

45 Katona Imre írja ezt A magyar folklór tankönyvében. Szerit. Ortutay Gyula. Bp- 1979- 358-46 Vö. Stoll Béla megállapításaival: RMTK XVII. 3. 678. A vers szövege Uo. 425 -426.

47 Marino: La Sampogna. Venezia, 1621. 12: „...Apollo nel tempo che ne’ bosdhi menava vita pastorale, non si sdegnava d’ascoltare le semplid canzonetta de’ rozi contadini”. (A kötet az MTA Könyvtárában: 525-321.)