Dunatáj, 1983 (6. évfolyam, 1-4. szám)

1983 / 2. szám - Fried István: Babits Mihály és az orosz irodalom

1. Babits Mihály - első kötetei (is) bizonyítják - viszonylag fiatalon kezdte alakítgatni a maga művészi módszeréhez szükséges világirodalom-felfogását, világirodalmi értékrendjét, világirodalom-eszményét. Ebben a feltétlenül normatív és hierarchikus rendszerben megvan az orosz irodalomnak is a helye. Igaz ugyan az, hogy Babits az orosz irodalmat magyar fordításban ismerte meg (erről emlékezik meg Az én könyvtáram c. szép írásának egy mellékmondata), míg a francia, az angol, a német, stb. irodalmi alkotásokat eredetiben élvezhette, s ez a másodkézből vett ismereteket, a másokra hagyatkozást, a verses és a prózai művek teljes értékű felismerésének gátját jelentette. Ezt tudomásul véve, s hozzávéve azt is, hogy a magyar fordítások mellett nem magyar, ám nem is orosz nyelvű irodalom is eljutott Babitshoz az orosz irodalomról, állítjuk a következőket:

2. Kétségtelenül kevesebbet kap az eredeti mű érdekességéből, aki Ambrozovics Dezső, Szabó Endre és mások fordításában olvasta-olvassa a nagy orosz írókat, valójában a XIX. század végére kialakult, hagyománnyá vált oroszirodalomképet örökölte. Ezt a hagyományos nép- és nemzetkarakterológiát erősítette és mintegy hitelesítette a Klasszikus regénytár c. színvonalas, jól válogatott sorozat, amelynek bevezető tanulmányait német és francia forrás nyomán (felhasználva Vogüé nagy hatású monográfiáját az orosz regényírásról) sem módosították lényegesen a hagyományos oroszság-„image”-t. Babits Mihály - fogom igazolni - sem tért el ettől a hagyománytól teljesen. Értékelései csak részben származnak az adott könyv elolvasásából, néhány, fontosnak tetsző mondatot majdnem szó szerint átvesz kideríthető forrásaiból.

3. S bár a komparatisztika néhány elméletírója talán túlzottan félti a tudományágat az öncélúságba térő forráskutatástól [a szlovák komparatisztika a nem szellemtelen vplyvológia (,hatásológia’) címkével bélyegzi meg a bogarászó hatáskutatást], a magunk részéről nem mondanánk le teljesen a források feltárásáról. Babits európai irodalomtörténete - mint ezt Halász Gábor nevezetes vita-kritikájában - erősítgette: egy nemzedék, egy valaha volt ifjúság önarcképe, valójában esszéisztikus értekezés és olvasmányszemle varázsos elegye. Ügy önvallomás, hogy ismeretközlés is; olyan irodalmi napló, amely határozott körvonalú nézetrendszernek van alárendelve. Ennek megfelelően rekonstruálható az az elméleti vonatkozásokkal gazdag, a komparatisztikai gondolkodással érintkező irodalomszemlélet, amely Babitsot (túl az időszerű mozzanatokon) egy európai irodalomtörténet, egy világirodalmi tudat kifejlesztésére ösztönözte. Babits európai kultúra- és ezen belül irodalomfogalma természetesen nem elődök nélküli, nem pusztán különlegesen egyedi, hazai és nem hazai hagyományokból (is) táplálkozik, reagál egykori és kortársi vélekedésekre. S ha hiányzik is „tudományos” apparátusa, nyilvánvaló: nem pusztán regény- és költészetolvasatok sorozatáról van szó, főleg ama esetekben, amelyekben nyelvileg nem volt hozzáférhető számára az irodalom. Ilyenkor vagy kizárta Babits vizsgálatai, vallomásai, elmélkedései köréből az adott művet, költőt, irodalmat (mint ezt tapasztalhatjuk pl. a cseh vagy a lengyel irodalom esetében, néhány elhanyagolható kivételtől eltekintve), vagy olykor vitatható értékű forrásokra támaszkodott, mint azt az orosz irodalomról szóló részek mutatják. Komparatisztikailag azonban figyelemre méltó tény, hogy a nem kiemelkedően jó, helyenként még csak nem is közepesen jó orosz fejezettöredékek beilleszkednek abba a sorba, abba az európai menetbe, amelyet az irodalomtörténet megjelenít.

19