Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám - Fried István: Babits Mihály mesejátéka

csolatökkal ékes. Olyan költő alkotása ez a mesejáték, aki tökéletesen tisztában van a rímeknek nemcsak hangulati hatásával, hanem jelentést erősítő, kiemelő funkciójával is.

„En jövök tehozzád, lélekhez n lélek, ki rég a mezőben helyetted is élek ...”

Nem csupán a fclczős tizenkettes tökéletes cezúrái emelik ki a gondolatok tagolódását, hanem a lélek-élek rím tökéletes egybecsengése is jelzi a kulcsszavakat a vezérlő eszmét. Másutt asszonánccal jelzi a diszharmóniát a költő:

„Ugar az én lelkem, hol nem terem él e t, bús legelő, melyen legel a nyáj métely t( .. .)

. . . búsul a rab bárány a borús karámban: a lelkemet látom ebben a bárányban...”

Van azonban A második ének c. mesejátéknak olyan rétege, ill. sajátossága, amely részben a magyar, részben a világirodalmi hagyományok felől közelíthető csak meg. Másfelől szemlélve a kérdést: részben műfaji, részben pedig verselési problémákat kell szemügyre vennünk.

A XIX. század második felében, halvány előzmények) után az 1860-as esztendőiktől a magyar színpadon is megjelenik az újromantikus mesedráma. Jellegzetességeit, forrásait még 1927-ben foglalta össze Szerb Antal (A magyar újromantíkus dráma. Bp. 1927.). A kutatás azóta is legfeljebb ismételgeti Szerb Antal megállapításait (Vö.: A magyar irodalom története IV. Bp. 1965. Osváth Béla fejezete). Szerb Antal mutatott rá arra, hogy a Rákosi Jenő, Dóczy Lajos és Csiky Gergely, valamint Bartók Lajos tevékenységében jelentős szerepet játszó újromantikus dráma a maga módján vitte tovább a Csongor és Tünde, néhány Shakespearedráma, Calderon, Moreto, néhány, nem elsőrangú német színmű (ám köztük Grillparzer) kezdeményeit, pontosabban szólva: a fent említett szerzők néhány színdarabjának, néhány motívumának továbbgondolását, önkényes értelmezését leljük a magyar újromantikus drámában. Meglehetősen sematikus dramaturgia jellemzi, és nem is a szerkesztésben, a jelle,informálásban jeleskedik, hanem - legföljebb - a színpadi dikció felfrissítésében. Mindazonáltal érdekes színt képviselt a XIX. század második felének magyar színpadán, néhánya hatásos szerepet biztosított kiváló színészeiknek, egyik-másik sikere országhatáron túl ért (Dóczy Lajos Csókja a Burgtheaterben is előadásra került). Az újromantikus dráma - Szerb Antal találó jellemzése szerint - cselekményét téren és időn kívülre helyezi, irreális országban játszatja; a szereplők euphuisztikus stílusban adják elő gondolataikat.

Ha Babits mesedrámáját vizsgáljuk, felületes olvasásra az a benyomásunk támad, mintha a XIX. századi magyar színműveknek ezt a vonulatát képviselné, azoknál magasabb színvonalon. A Török Sophie közölte kéziratos feljegyzés azonban már jelzi a lényegbe vágó különbségeket. „Történik egy dalos lelkében - emígy Babits Mihály -, melyet az író Meseországnak nevez. Ebben a lélekben van egy nagy tó, melyet Balatonnak nevezünk; ennek partján él egy szép királylány. Erről a tóról és erről a királylányról lesz szó a mesében.” Babits „irreális” orszá-29