Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám - Fried István: Babits Mihály mesejátéka

ga valójában inkább imaginárius; valamiféle képzeletben létező, olyaténképpen, mint ahogy Csongor keresi, aki álmaiban él, a dicsőt, az égi szépet. Az újromantikus dráma valóságost utánzó irrealitásával szemben itt egy képzeletbe helyezett valóságos elevenedik meg. Másrészt, az új romantikusok játszi, bohó, szerelemközpontú tematikájával szemben sóktónusú, a rajongótól a szatirikusig ívelő, költészet- és költőiközpontú, drámai költeményt kapunk kézbe. Az újromantikusok drámáinak ál-konfliktusai helyett itt a költészet és a költő valóban XX. századi konfliktusaival találkozunk; minden az igazi, a vérbeli költészet és költő mérlegén méretik meg.

Miért érezzük mégis úgy, habár csak az első pillanatban, hogy Babitsnak talán valami kevéáke köze van az újromantikus drámákhoz? Olyan frázisok okozzák-e, mint „Az álom az élet”, amely Calderonig, Grillparzerig - és nem utolsó sorban Vörösmartyig - utal vissza? És amely az újromantikusoknak is kedvelt fordulata? Sem a műfaji, sem a nyelvi jellegzetességek azonban nem kapcsolják Babitsot a magyar újromantikus hagyományokhoz, ha csak az nem, hogy a Csongor és Tünde valamiképpen mindüknek ihletője, ösztönzője.

Ellenben annál inkább kell odafigyelnünk a Rostand-áthallásokra. Ezek - igaz - nem mutathatók ki szöveg szerint, viszont határozottan és - úgy véljük - egyértelműen a vers- és rímkezelésben. Miről van tehát szó?

Edmond Rostand, a francia újromantikus dráma legjelentősebb képviselője, főleg három színdarabjával aratott (nem túlzunk) világsikert. A Cyrano de Bergerac-ikal, a Sasfiók-kal, (L’aiglon) és kevésbé a Ohantecler-rel. Híre-neve hamarosan Magyarországra is eljutott. A Cyrano de Bergerac már 1899-ben megjelent magyarul, Ábrányi Emil azóta is sokat játszott-idézett tolmácsolásában, ezt a kiadást 1901-ben a Magyar Könyvtár füzete követte, 1904-ben Benedek Marcell adta közre A napkeleti királykisasszonyt, 1903-ban Telekes Béla A regényesek-et, 1902-ben ismét Ábrányi Emil a Sasfiókot. A fordítók között Kosztolányi Dezsőt is meglelhetjük (1913-ban: A két Pierrot, később a Chantecler részleteit adta közre). 1908-ban magyar könyv jelent meg Rostand-ról (Petrich Béla: Précieux és burlesque élemek Rostand Cyrano-jában), Haraszti Gyula Rostand-monográfiája 1913-ban látott napvilágot Párizsban. Ezúttal eltekintünk a színpadi bemutatók, a bemutatóról készült ismertetések felsorolásától, valamint a kisebb jelentőségű közlésék említésétől. A kutatás rámutatott arra, hogy Ady néhány során is érződik a Cyrano magyar változatának hatása. Tegyük gyorsan hozzá; annak ellenére, hogy Ady - enyhén szólva - nem volt Rostand csodálója. „Rostand végtelenül ügyes író - elmélkedett Ady Endre 1905-ben. ... ö már annyira ügyes, hogy ügyessége már zsenialitás. . . . Zseniális kézműves, hangulatgyáros, rímbűvész. És zseniális ember, ha tetszik. De nem vátesze korának. Pedig talán ez volna a költő? .. . Óh, nagyon sokan vallják őt még poétának is. Ebben sincs szégyen. De intellektuális kultúrájú embereknek illik, kijózanodniok a Kost and-okból” (Összes Prózai Művei V. Dp. 1965. 177-178.).

Ady Endre költőportrét rajzol, és evvel a költőportréval mintha A második ének-ben is találkoznánk. Don Guriga ilyen poéta, a zsonglőr-költő, a rímbűvész, bíem állíthatjuk ezzel azt, hogy Babits az Ady leírta Rostand-jellemzés szerint alkotta meg Don Guriga figuráját (talált elég mintát a magyar irodalomban, önírónikusan a saját rímbűvészetén is ironizált); csakhogy a típus volt ismerős, a Don

3°