Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám - Fried István: Babits Mihály mesejátéka
kell keresnünk a forrást. Feltűnő, hogy milyen közvetlen megfelelések lelhetők Petőfi Sándor János viféze és A második ének között. Az Óperencia emlegetése, a törökök és franciák egy lélegzettel történő felemlítése a János vitéz meseföldrajzára utal. Ám még ennél is árulkodóbb jel a pásztor vallomása: „bokorba születtem, árván növekedtem”. Valamint az, hogy az ábrándozó pásztornak éppen úgy elvész a nyája, mint Kukorica Jancsinak. „Sose olvassa bíz azt kelmed gazduram! / Mi tagadás benne? igen nagy híja van” - áll Kukorica Jancsi könnyen felinduló gazdája elé. „Híja van a nyájnak” - hangzik Babits mesejátékában a János vitézzel szinte azonos tónusban. A „külső” hasonlóságokat látszólag erőteljesen igazolja a mesejáték versformája, a felezős tizenkettes. Mégsem állíthatjuk azt, hogy a felsoroltakon kívül más köze is volna Babits színművének Petőfi elbeszélő költeményéhez. Petőfinek főleg a János vitéz első részében simán folyó, egynemű versbeszéde lényegesen különbözik Babitsnak még a felezős tizenkettesen belül is több variánst kipróbáló, több - nemcsak verstani, hangulati - „akcentussal” kísérletező versbeszédétől. A leginkább az első felvonásban, főleg a csősz szavaiban leljük azt az akartan „tőről metszett”, nem minden iróniát nélkülöző, népiességet, amely nem pusztán a magyaros hangulatot adja vissza, nem egyszerűen bizonyítja, miszerint Babits is képes hamisítatlan mesei couleur locale megrajzolására, hanem mintegy visszájára is fordítja ezt a népiességet, egyben kafikaturisztikus vonásokkal is látja el. Szólásos-közmondásos beszéd is ez, oly zsúfolt a „népi” bölcsességekkel, oly menny:ségben ontja eze\et a kacs'karingós szentenciákat, hogy azok feltétlenül komikus hatást keltenek. „Nincs rendben a szénád, kutya van a kertbe, Egy kerékkel több van, mint az Orbán lelke ...” A csősz szabályos felezős tizenketteseivel szemben a pásztor merengő szavaiban a költő időmértéket lop a szintén felezős tizenkettessel szóló mondatokba: „Csak nézem a {felhőt // )és nézem a dombot, a Balaton habját, // a lobogó lombot, és hallgatom szólni // a lomha kolompot. . Mindkét idézetünk felezős tizenkettes, de egészen más a verszene, a jelentéssel egybecsengő hangulat. Az előbbi sorok komolykodó népieskedésével szemben ez utóbbi elmosódottaibb, impresszionisztiikus, hang- és fényhatásokra építő. Van azonban más versihangulati variáns is, amely talán leginkább a Buda halála enyhén archaizáló, choriambusokkal gazdag előadásmódjára vezethető vissza: Megapollak csókkal, ápollak is jókkal, dalra vigasztallak szerető szép szókkal... Ebben az idézetben, ákár az előzőben, a virtuóz verselő mutatkozik be; belső rímmel, alliterációval súlyos költészet ez, meglepő fordulatokkal, alkalmi szókap-28
