Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám - Tüskés Tibor: "Én ott vagyok honn ..." - Illyés tolnai évei
puszta öregjei, a nénik és bácsik, Leperdi bácsi, Nagy István bácsi, Czabuk Pali bácsi, anyai nagybátyja, aki betűt írni tanítja, Örzse néni. A család viszonylag jól él, nem éheznek, elegendő étel mindig jut az asztalra, életüket gyerekként nem érzi nyomornak. Kiválik a csdlédgyerékek közül: cipője, télikabátja, szép ruhája, kesztyűje, zsebkendője van, anyja a nászajándékba kapott varrógépen maga varrja, foltozza szakadt ruháját. Másfelől azt is éreznie kell, hogy ki van rekesztve egy másik világból: a kastély parkjába csak akkor pillanthat be, faa egy idegen kéz magasba emeli. A pusztán alig háromszáz ember él, de ez a kis világ is sajátos összetételű organizmus, mikroközösség, ahol minden embernék megvan a helye a munkamegosztásban, az egymás közti napi érintkezésben. Megismeri környezetének alakjait, a puszta társadalmi tagozódását, a pusztai hierarchiát. Kik élnék a pusztán? Gazdatiszt, segéd, intéző, ispán, kasznár, kulcsár ... A különféle gazdák: a pusztagazda, a béresgazda, a csirásgazda ... És még? Udvaros, pusztacsősz, szérűpásztor... Hát még? Kocsisók, az ökrök nyomában cammogó béresek, csirások, kanászók, juhászok... Van néhány mesterember is: kovács, bognár, kőműves ... A dohányt a dohányföldiek művelik, a szőlőt a vincellér gondozza, aratásra summásokat fogadnak föl.. . Korán megtanulja, hogy az emberek közti különbségeket alapvetően társadalmi helyzetük határozza meg. Tapasztalja, hogy az egyik társadalmi rétegből nehéz a másikba átjutni. Hallja az elégedetlenség hangjait. Nem társadalomtudományi fogalmakat ismer meg, hanem társadalmi tapasztalatot szerez ahhoz a fölismeréshez, hogy társadalmi formák, osztályok vannak, és kizsákmányolás van, s hogy ne tudjon beletörődni a világ „kiszabottnak tetsző forgásába”. Ugyanakkor a gazdag emberi tapasztalat, a sokféle ember megismerése alakítja ki benne a képességet arra, hogy könnyen teremt kapcsolatot, ismerkedés után idegenekkel is gyorsan összemelegszik. A világ térben is tágul körülötte. Rácegresről legmesszebbre akkor lát, ha fölmegy a házuk mögötti dombra. Néha kocsira ültetik, és szüleivel elutazik valamelyik szomszédos pusztára. Az iskolai szünidőt hol az egyik, hol a másik rokon családnál tölti. Falut valójában akkor ismer meg először, amikor nyolcddlenc éves korában Varsádra küldik cseregyerekként német szó tanulására. Itt találkozik először a lopás, az enyém-tied fogalmával, s a pusztai korlátlan szabadság után a bezártság, a börtön élményével. „Szűnni nem akaró csodálatba és rémületbe ejtett, bogy utcák vannak, szabályosan egymás mellé épített házak és közöttük utcák, meg piacok . . . Eladdig nem láttam két házat, amelyet valami célzattal egyvonalba raktak s most nem tudtam betelni ezzel a rengeteg házzal, ezzel az ijesztő renddel és összezsúfoltsággal.” Varsádon ő vezeti be a vízipuslkát, s fogalma sincs arról, hogy magyart gyalázó verseket, mondólkákat taníttatnak vele németül. Sárszentlőrincet, „szülőfaluját” akkor látja először, amikor egy tavaszi reggel Petőfi „szántására” odagyalogol. Városban, Szekszárdon, a megyeszékhelyen akkor jár először, amikor tízéves korában a szemébe hullt vasszikra miatt ijedten kórházba kell vinni. Ezék az utak nem szakítják el a pusztától. A földrajzi eltávolodás az öszszehasonlításra ad alkalmat, amelyből mindenkor a szülőföld kerül ki győztesen, s a származásához való hűség erősödik meg benne. Születésekor katolikusnak keresztelik, gyerekkorában a hagyományos vallásosság, a népi szokásvilág veszi körül, melyben boszorkányság és őszinte hit, a 2 7
