Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 4. szám - Tüskés Tibor: "Én ott vagyok honn ..." - Illyés tolnai évei
babonaság vigasza és a végső kérdésekre feleletet kereső természetes emberi vágy keveredik egymással. Vallásos nevelésére az apai ágnak, leginkább a buzgó gyánti nagyanyának van gondja. Itt hallja a végahosszatlan litániákat, a halott-virrasztó imákat, itt kap Szűz Mária-érmes szalagot. A karáosony, a születésnap, az ozorai Szent István napi búcsú a családban is ünnep. Anyja bojtosén főz: kedden és pénteken hús nem kerül az asztalra. Ha a pálfai pap a pusztán misét mond, ő ministrál. Első áldozáskor három narancsot kap. Amikor elérkezik az ideje, megbénmálkozik. Szomjas a „csodák részegítő világára”; a „pusztai hit" táplálékot ad képzeletének. De korán jelentkeznek kétségei is. Nagyanyja buzgóságánál erősebben hat rá anyja sértett protestantizmusa, apja „mit lehet tudni?” vallásossága, az anyai nagyszülők hitbeli közönye. Anyja nem ismeri az Üdvözlégy-et, inkább a református zsoltárokra tanítja. A nagyanyjától kapott Mária-érmes szalagból otthon kibújik, nem érti a reverendát viselő és a borospoharat a világosság felé emelő pap magatartásának kettősségét. Náluk otthon nincs szentkóp a falon. Iskolaév végén rózsafüzért kap, de nem tölti el nagy büszkeséggel. Máriában csak a szép, kedves, sokat szenvedő anyát tiszteli. „Nem maradt soká titok, amikor egy unokatestvéri együttesben a gyónás, majd a latin nyelvű szertartás ellen foglaltam állást, mert hogy a túlvilág hivatalos nyelve nyilván úgysem a latin!” Mi marad ebből az ellentmondásos élményből a felnőtt költőre? Az apai nagyanya szentkép-mécsesének lángján gyújt cigarettára. Megkeresztelését, katolikus hitét véletlennek tekinti: „Bármennyire fájdalmas és szégyenletes, öröklött hitemben nem merek se büszke, se biztos lenni...” A dogmákra alapuló, egyházi szervezethez kapcsolódó istenhitben egy hatalmi rendszernek való kiszolgáltatottságot lát, az emberi szabadság, a személyiség korlátozását. A „pusztai vallásosság” beépül költészetének motívumvilágába, soha meg nem tagadott élmény marad a számára. A gyermekkorban hallott imák formája majd a litániázó, körmondatos szerkezetű versekben él tovább. A gyerekkori szorongás az „izsáki ítélet” közeledtével a létkérdések előtti töprengéssé szublimálódik, a kérdezés, a kételkedés, az abszolutizált válaszok elhárítása költészetének ki nem alvó feszültségét táplálja. Az Apponyi grófok a pálfai uradalmat egy időre a Strasser és König nevű, híres pesti gabonakereskedő cégnek adják bérbe. A bérlők az uradalmi gépésszel a korábbinál kedvezőbb szerződést kötnek. Amikor a gróf ismét házi kezelésbe veszi a birtokot, a régi konvenciót akarja visszaállítani. Illés Jánost személyes sérelem is éri, felesége is a távozásra sarkallja. A család 1912 nyarán két szekérrel elhagyja a pusztát. Az ozorai rokonság arra biztatja őket, hogy oda telepedjenek. Végül is Simontornyán kötnek ki. A mezőváros szélén, a zsellémegyedben egy hentes házában vesznek ki lakást. Később sikerül beljebb költözni, ez is egy hentes -háza, de itt már az udvar is az övék. Az apa Pestre megy, gyárba ákar bejutni, azt tervezi, hogy megszerez még egy-fcét vizsgát, de sorozatos csapásók érik. Egy nyolcszáz koronás váltón, melyet egyik sógorának szívességből ír alá, mint Petrovics István, „a jó öreg kocsmáros”, egész vagyonát elveszti. Más vállalkozásai is balul ütnek ki. A Pesten vett két lóra ráfizet, a nagybani almavásárral pórul jár. Ezalatt otthon az anya varrással keresi a kenyerét, s egész télen a nyakukon ma-18
