Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám - Tüskés Tibor: "Én ott vagyok honn ..." - Illyés tolnai évei

család felemelkedése nekik köszönhető. A családban mindkét ágon a nők szelleme uralkodik. Anyai nagyanyja közelében él, ő van rá nagyobb hatással, de az apai nagyanya sugárzásából se tudja kivonni magát sokáig. A költő anyatisztelete, nőtisztelete a gyerekkor legmélyebb rétegeiből hajt ki, s egész írói pályáját meghatározza. „Nem tartom merő véletlennek, hogy családom mindkét szárnyán asszony vezérkedett, irányította a hadmozdulatokat. Ebben a fojtott, ősi világban, amely összességében annyit megőrzött a törzsek melegéből, minden családbokorban a nők uralkodtak, az anyák” - írja a Puszták népé-ben. Egyik nagyszabású, megindító erejű verse, Az orsók ürügyén a tevékeny női kezek, az asszonyi munka dicsérete. Itt írja:

El a húszadik századig

villámló ujjai hegyén

csak azért forgatta szerszámait

az emberiségnek több mint fele,

az asszonyok szívós hada,

hogy visszaverje a fagy ostromzárlatát, hogy

be ne törjön az isten hidege.

Egy kései interjúban mondja: „Az állatvilággal ellentétben, az emberi fajban a nők azok, akik szépségükkel erogén vonzást gyakorolnak. A nők ősi feladata, hogy széppé tegyék a testüket. De még fontosabbnak érzem a női nem belső szépségét is .. . Ez nemcsak az én meggyőződésem, ez az emberi lét törvénye... a nők azok, akik ismerik a titkot, a szépség titkát... Én most a szellem szépségéről szólok . . . Mindig és mindenütt az derül ki, hogy a nők varázsolják széppé, gyönyörködtetővé a környezetünket.. . Általában a nők azok, akik a világ előtt védik az otthon rangját. Akik szeretik mások - a társadalom - előtt mindig kivágni a rezet. Szerintem ez nem hibájuk, hanem érdemük. Hiszen mindannyian az élet színpadán szerepelünk, és egyáltalán nem mindegy, hogy milyenek a kulisszák.” Tolna vármegye, ez a dombokkal, völgyekkel tagolt, lankás táj a század első évtizedeiben Dunántúl egyik legelmaradottabb megyéje. Hiányzik a mozgalmas városi élet, a gyáripar, a kereskedelem, a jó utak elkerülik, vasútja alig van, csak a halmokon kanyargó szárnyvonalak érintik. A magyar iskolákban, ahol osáknem másfél századon át Losonczi István Hármas Kis Tükör című tankönyvéből ismerték meg a diákok az ország földrajzát, négy nevezetes helyéről hallottak: Simontornyáról, Dunaföldvárról, Tolnáról és Szekszárdról, és egy jó tanácsot kaptak útravalóul: „De hogy a nagy veszélyt életedre ne várd, f A jó vörös bortól szád, mint lehet, el-zárd.”

A vidék, a Sió és a Sárvíz lapálya a hagyomány és a költő hite szerint, melyet a régészeti lelefék is támogatnak, a honfoglalás és az államalapítás századaiban népesük be. „A sírok tanúsága szerint - írja Illyés - a dombokon megyeritörzsbeli földmívesek éltek, a lápokon, a völgyekben nomadizáló uzok és besenyők.” A templomok köré gyűlt virágzó falvak a hódoltság korában elpusztulnak, és az őslakosság helyére a hódító török katonaság nyomában előnyomuló balkáni népek, délszláv népcsoportok, többek között görögkeleti szerbek - ahogy korábban nevezték őket: rácok - települnék. Egy ilyen bőrei épült falu neve lehetett Rácegres. Századok alatt ennek a településnek is nyoma veszett, s a múlt század végén már csak puszták, tanyák álltak a helyén.

12