Dunatáj, 1982 (5. évfolyam, 1-4. szám)

1982 / 4. szám - Tüskés Tibor: "Én ott vagyok honn ..." - Illyés tolnai évei

természetét” - írja a Beatrice apródfai-ban. Ugyanitt szól az anyjával rokon, benne is működő ösztönökről: „Ebben az elhúzódásban anyámmal voltam afféle közös fészekben, már Simontornyán. Rá ütöttem tehát? Nagy különbséggel, ahogy ráébredtem fiúi bámulattal” - írja, de a különbséget csak a felnőtt férfi szerénysége hangsúlyozza.

Az első fénykép, ami készült róla, csoportkép. Egy hajdani ozorai szüret résztvevői láthatók rajta: anyja, testvérei, unokatestvérei. A csecsemőt egy ifjú nő tartja az ölében. „A képen minden szem csillogva mered előre, a lencsébe, amelyből akkor világszerte madár kiröppenését ígérték a fekete lepel alá bújt fényképészek. Csak az én szemem zárva . . Ha valahonnét fotográfus kerül a családi öszszejövetelekre, természetesen mindig odaállítják. Ott van a Kállay-családot tnegörökítő fényképen, s megtaláljuk az Illés-nagyapát családja körében megörökítő csoportképen is.

Az egyik legbeszédesebb fénykép tízéves kora táján készült róla. Ez is családi fénykép, szüleivel és testvéreivel örökítette meg. Anyja széken ül, testes apja a szék karfáján nyugtatja kezét, kabátja alól kivillan a zsebóra fényes lánca. Bátyja elfordítja a fejét, mintha most is valami másra figyelne, testvérnénjén fehér ruha, hajában szalag. A kis Gyula a rövidre vágott haj és a vízszintesre húzott szemöldök alól szigorú tekintettel néz a lencsébe, mongolosan kerek arcából meglehetősen széles orrlikakkal szimatol. Bal kezében húsvéti pirostojás, párját nővére fogja. Szemében szigorúság, ítélkezésre kész komolyság és figyelem. Családja körében áll, de annak minden tagjától már kissé különválva.

Az olvasó talán megkérdezi: nem beszéltünk-e túl részletezőn a költő családjáról, fölmenő és oldalági rokonságáról, atyafiaságáról? Illyés gyermekkorában alakul ki világképének egyik legfőbb eleme, családélménye. Egész életművét átszövik a gyermekkorra való emlékezések, műveiben minduntalan fölbukkannak ä rokonság alakjai. Illyés kivételesen gazdag családélmónyt kap, a nagycsalád élményét. Még személyesen ismeri mindkét ágon nagyszüleit, gyakran megfordulnak náluk a megszámlálhatatlan rokonság tagjai, sűrűn vendégeskednék a távolabb lakó rokonoknál. Megismeri a családi találkozások, összejövetelek, keresztelők, névnapok, születésnapok szertartását, a közösen végzett munka, a szüret örömét, a közösen elköltött ünnepi ebédek és vacsorák melegségét. Rokonok, nagybácsik, nagynénik, unokatestvérek, komák forognak náluk, s a beláthatatlan számú rokonságból, a töménytelen keresztapa közül mindig van nékik is valaki, akihez ellátogathatnak. Ez a rokoni szövedék, mint a légtomásznak a háló, akkor is biztonságot ad neki, amikor elkerül a pusztáról. Atyafiságát a későbbi években az országjáró író is számontartja, rokonait szívesen fölkeresi. Kiterjedt családja történetét minden apró részletében ismeri.

Ez az élmény nemcsak a biztonságot, a valahová tartozás érzését adja meg, hanem történelmi és társadalmi ismeretekkel is gazdagítja. A gyermek képzelete táplálékot kap. Szívesen hallgatja a nagyszülők, a násztársak elbeszéléseit, meséit a negyvennyolcas szabadságharcról, a betyárokról, a kiegyezés körüli évékről. S a népes atyafiság tagjai között mindig van valaki, aki éppen most emelkedik egy fokot a társadalmi hierarchia lépcsőjén, vagy most kerül alább.

A gyermeket nők veszik körül, anyja, két nagyanyja, nagynénje, nővére. Bármennyire ellentétes al'katnák érzékeli az Illés- és a Kállay-nagyanyát, tudja, a